2021. július 19., hétfő

Titkos összetevő

 A déli féltekén most van tél, így nem véletlen, hogy az Australian Women's Weekly masszív húsételeket közöl júliusban, csupa téli hozzávalóval. Nem tudtam ellenállni az egyik receptnek, és ismét ráébredtem, hogy az igazi kedvenceim azok az ételek, ahol a szükséges titkos összetevő az idő. Ezekben a receptekben nemcsak összedobálnak dolgokat, hirtelen kisütik, vagy nem, és kész az egészséges étel. Itt órákig tartó főzésről van szó a legtöbb esetben, miközben a hozzávalókból, amelyeknek a száma korántsem végtelen, létrejön egy új minőség.

Erről egy újabb dolog jutott eszembe. Ha végignézünk a szakácskönyv kínálaton, akkor többségükben vannak azok, amelyek azt ígérik, hogy gyorsan elkészülnek a bennük lévő receptek. Vagy legalább van egy fejezet, amiben ilyen ételek vannak. Milyen jó lenne egy olyan könyv, ahol bevallottan hosszan készülő fogások találhatóak. Talán én betölthetném ezt az űrt...

Egy csomó bloggernek jelent meg már szakácskönyve. Miért ne lehetne az enyémnek az a címe, hogy a Titkos összetevő? El is kezdem a szerkesztését hamarosan.

Kolbászos sertésdagadó lencsével (4 személyre):













Egy kb. 60 dkg-os sertésdagadó darabot befűszerezünk sóval, borssal kakukkfűvel. Átkenjük napraforgóolajjal, és felgöngyöljük úgy, hogy 4 darab babérlevelet dugdosunk közéjük. Egy éjszakát állni hagyjuk. Másnap egy széles és lapos vaslábasban napraforgóolajat hevítünk, és a dagadót két darabra vágva mindkét oldalát pirosra sütjük. A húst kivesszük, és 1 fej apróra vágott vöröshagymát dínsztelünk meg az olajon egy kevés sóval. Hozzáadunk 2 gerezd apróra vágott fokhagymát, de ezzel már csak egy percig pirítjuk. Adunk hozzá 3 db szeletelt répát, 2 ág apróra vágott szárzellert és 1 felaprított zöldpaprikát. Néhány percig pároljuk, majd kb. 1,5 dl fehérborral felengedjk, és egy kicsit kiforraljuk, miközben felkapargatjuk az edény aljára tapadt kis pörköket. Hozzáöntünk 1 doboz aprított, vagy hámozott paradicsomot és fél doboz vizet. Visszatesszük a mártásba a húsokat, 1 szál megszurkált sütőkolbásszal együtt és forrás után kis lángon pároljuk 2,5-3 óráig. Ha kész, a húsokat és a kolbász feldaraboljuk, és rizzsel meg lencsével tálaljuk.

Lencseköret: 20 dkg megmosott lencsét 1 gerezd fokhagymával és 1 babérlevéllel 25-30 perc alatt puhára főzünk. Sózzuk, borsozzuk, és állni hagyjuk, míg a hús fő. Az ízesítőket kidobjuk, és a leszűrt lencsét olívaolajon átmelegítjük. Ízesítjük citromlével és apróra vágott zöldpetrezselyemmel.

My secret ingredient is time.

2021. július 14., szerda

#30 könyv / 25: Kedvenc női szereplőm

 Rhoda lesz az, Virginia Woolf Hullámok című regényéből.



Igaz, hogy egy díjnyertes dolgozatban hosszan érveltem amellett, hogy Rhoda nem önálló szereplő. Úgy gondolom, hogy a három nőalak a regényben kiábrázol egy komplett női képmást, amelyben Susan az anya, Jinny a női szexualitás megjelenítője, és Rhoda a nemtől független, önmagát kereső legbelsőbb én. 

2021. július 11., vasárnap

A társammal egyidőben voltam terhes

Az Observer múlt vasárnapi száma jelentette meg Sheelagh Stewart történetét a gyermekei születéséről.













Sheelagh és Kathleen Zimbabwéban ismerkedtek meg, ahol mindketten önkéntesként dolgoztak a kilencvenes évek elején. Már élettársakként tértek vissza Nagy-Britanniába. Boldogok voltak, de négy év múlva egy fiatal rokonuk meghalt autóbalesetben, és a tragédia felerősítette a gyerekvállalás iránti vágyukat. Miután megvizsgálták a lehetőségeiket, leküzdhetetlen akadályokkal találták szembe magukat, hiszen még érvényben volt a 28. cikkelyként elhíresült törvény, amely tiltotta a homoszexualitás támogatását.  

"A háziorvosunk elmagyarázta - meséli Kathleen - hogy míg a házaspárok esetében az egyik fél terméketlensége megfelelő indok a kezelés megkezdésére, a leszbikus párok erre nem jogosultak. Megnéztük a magánklinikákon elérhető lehetőségeket, de azok olyan sokba kerültek, hogy elkezdtünk egy listát írni a lehetséges spermadonorokról. Nagyon személyes és összetett döntés volt megkérni valakit arra, hogy egy másik család gyerekének a nemzője legyen. Úgy alakult, hogy egy heteroszexuális pár, akiket ismertünk már egy ideje, és a közelben laktak, kész volt segíteni. Mindketten szerettünk volna gyereket ugyanattól az apától, és John beleegyezett, hogy a donorunk lesz, és később is részt vesz a gyerekek életében, mint biztos férfi  szerepmodell."

A próbálkozás házilagos kivitelezésben folyt. John kis üvegekben szállította az alapanyagot hosszú hónapokig a megfelelő napokon. Kathleen próbálkozott először, de egy év után sem esett teherbe. Sheelagh átvette tőle a feladatot, és ekkor jöttek a meglepetések.

"Három hét múlva Kathleennek kimaradt a vérzése - folytatja Sheelagh az Observer cikkében - és elvégzett egy terhességi tesztet, arra számítva, hogy most is csalódni fog. A teszt pozitív volt. Megbűvölve meredtünk a kék keresztre. Még hat tesztet csináltunk, és mind poziziv lett. Végre terhesek voltunk. Ugyanakkor az én melleim is fájni kezdtek, de arra gondoltam, hogy ez most biztosan nem történik meg. Két hét múlva én is csináltam egy tesztet, és kiderült, hogy ismét terhesek vagyunk. Amikor megláttuk a kék csíkot, ujjongani kezdtünk. A Föld egy kicsit megbillent a tengelyén. Boldogok voltunk, de aggódtunk, hogyan fogunk ezzel az egésszel megbirkózni. A terhességeink első három hónapja elég sűrű volt: Kathleen délelőtt hányt, én délután.  De azután minden gyönyörű lett. Éjszakánként összebújtunk, és mindkét oldalon egy baba rugdosott.

Már csak tíz nap volt hátra az én szülésem kitűzött időpontjáig, amikor Kathleenek elment a magzatvize, és berohantunk a kórházba, olyan nélkülözhetetlen dolgokkal a táskánkban, mint megnyugtató zene, energiadús élelmiszerek és pótpárnák. A személyzet körültekintően hozott nekem is egy matracot, hogy Kathleen mellett lehessek. Három nap múlva sürgősségi császármetszést hajtottak végre rajta, és én is a műtőben voltam, amikor a lányunk, Ruth megszületett. Amikor a baba felsírt, megindult a tejem, összemaszatolva az ingem. Kathleen és Ruth egy héttel azelőtt jöttek haza, hogy császármetszéssel én is világra hoztam a fiunkat, Seant."

Sheelagh és Kathleen élete ettől kezdve éppen olyan volt, mint bármelyik kétgyerekes családé. A gyerekek keresztnevükön szólították az anyáikat. Nagyon büszkék voltak, amikor az iskolai családfa-rajzolásnál ők két anyát tudtak feltüntetni.

A két anya mindkét gyereket a sajátjának érzi, és nem értik, amikor az emberek megkérdezik, hogy melyikőjüknek melyik az igazi gyereke. John, a spermadonor, ma is a barátjuk. A gyerekek most huszonöt évesek, és remekül megállják a helyüket az életben.

Anna Derig jegyezte le a történetet. 

2021. május 13., csütörtök

Tavaszi tobzódás

 A szombati Guardian közölte a receptet. Vasárnap a piacon beszerez(tet)tem a hozzávalókat, és a hétfői ebéd kérdése meg volt oldva. Két szelet befűszerezett csirkemellet sütöttem ki hozzá.

Tavaszi köret (2 személyre):













1. 0,5 kg aprószemű újkrumplit megmosunk, ha szükséges, a nagyobbakat kettévágjuk. Beszórjuk kakukkfűvel, megsózzuk, és elkeverjük olívaolajjal. Hozzáadunk 2 összezúzott fokhagymagerezdet, és egy rétegben sütőpapírral bélelt tepsire terítjük. 220 fokos sütőben 30 percig sütjük.

2. 25 dkg zöldspárga végeit letörjük, és 10 percig hideg vízben áztatjuk. (Ettől zöld marad sütés közben).

3. 25 dkg túrót lapos koronggá formálunk, megszórjuk sóval, reszelt citromhéjjal, és borsot darálunk rá bőségesen. Olivaolajat öntünk rá.

4. A spárgát leszárítjuk, összekeverjük 20 dkg mélyhűtött zöldborsóval, sózzuk, ráreszelünk 1 gerezd fokhagymát, és kevés olivaolajjal összekeverjük.

5. Ha a 30 perc letelt, a sütő hőmérsékletét 200 fokra csökkentjük. A tepsi közepén félrehúzzuk a krumplit, és odatesszük a túrókorongot.* A krumpli tetején elosztjuk a spárga-zöldborsó keveréket, és még 20 percig sütjük. 

6. Ha kész, a túrót meglocsoljuk citromlével., és olívaolajjal.

*Az eredeti receptben egy 250 g-os ricotta szerepel.

2021. május 10., hétfő

#30 könyv / 24: Egy könyv, ami elszomorít

 













Gerlóczi Márton nagynénje volt Mikecs Anna, aki négyéves korában meghalt, a negyvenes évek közepén. A könyv középpontjában ez a felfoghatatlan tragédia áll, de még szomorúbb az életben maradt anya története: a férje és a másik gyermeke is meghalt. A második férje semmibe vette, tehetségét nem ismerték fel. Idővel Gerlóczi Márton nagyanyja lett, és ez a kapcsolat mindkettőjük számára végtelenül fontos volt. 

Ez ad egy kis reményt. 

2021. május 5., szerda

#30 könyv / 23: A könyv, ami megnevettet


 












Egy hatvanas nő, egy művész újrakezdésének története. A magyar változatát (Morzsás csendélet) odaajándékoztam valakinek, aki egy generációval fiatalabb nálam. Értetlenül félbehagyta.

Az ő korában én is ezt tettem volna. Most egészen másképpen látom. 

2021. április 29., csütörtök

#30 könyv / 22: Kedvenc klasszikusom

 













A történet fő szála is elég az örök élethez, de nekem a mellékszál még kedvesebb, Levin és Kitti kapcsolatáról. Ez az eget-földet mozgató szenvedéllyel szemben a hétköznapiságot élteti, ellenpontozva a híres első mondatot. 

"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldog család a maga módján az."


2021. április 22., csütörtök

A főzés transzcendenciája

Az Observer Food Monthly húszéves lett, és a jubíleumi számban felidézték az elmúlt időszak fontosabb gasztrotörténéseit, és több interjút közöltek a brit gasztroszcéna néhány neves szereplőjével. Megszólal Nadiya Hussein, Nigel Slater és Nigella Lawson is. Minden interjúban visszatér a kérdés, hogy ki mit csinált húsz éve gasztrofronton, és Nigella Lawson  arról beszél, hogy éppen húsz éve halt meg az első férje rákban. A sajtkrémes bagelek megkenésén kívül neki csak arra futotta az erejéből, hogy reggel elvigye a gyerekeit az iskolába, utána visszafeküdjön,  amíg el nem kellett mennie a értük délután. 













A többi kérdés szerencsére minden interjúban más és más, és Nigella Lawson az egyikre nagyon elgondolkodtatóan válaszol.  Ideírom, ahogyan ő mondja.

Felszínre kerülnek-e emlékek, amikor belemerülsz egy bizonyos étel elkészítésébe? 

Különös, hogyan tud az ember főzés közben betölteni kétféle teret egyidőben. Teljesen a jelenben érzem magam - és ez az, amit hihetetelen mértékben értékelek a főzésben - de ugyanakkor, bizonyos mértékig újraélem, vagy felkeresem az összes olyan időpillanatot, amikor valaha főztem. Megpróbáltam ezt elmagyarázni a Cook, Eat, Repeat című könyvemben a cseresznyés-mandulás morzsasüti receptjében, amit most szó szerint felidézek, mert pontosan kifejezi, amit ez alatt értek, még akkor is ha talán zavarban kellene lennem emiatt. "Amikor a konyhapultnál állok, és a kezem a hűvös lisztbe merül, miközben a hideg vajkockákat morzsolgatom, hogy ezt a két különböző anyagot egy kupac puha és homokszerű pehellyé változtassam, úgy érzem, hogy nemcsak megismétlek egy folyamatot, hanem újra is élem azokat az alkalmakat, amikor már csináltam ezt, pedig közben kifejezetten a jelenhez kapcsolódom, teljesen a vaj és liszt érzésére koncentrálok az ujjaim alatt, ahogy körbeforognak a tálban." 

Talán ez a múlttal való találkozás nem az emlékek felidézésről szól, csak egyszerűen az ételek érzelmi hátországának  megnyilvánulása. És ez ott van akkor is, amikor egy új receptet próbálok ki, mivel a főzés folyamata mindig ismétlés, például egy hagyma meghámozása és felvágása. Mivel nem bánok igazán jól a késekkel, nagyon oda kell figyelnem, amikor felvágok egy hagymát, de még így is gyakran megtörténik, hogy felvillan anyám keze, ahogy ugyanezt csinálja. És nem tudok úgy megsütni egy csirkét, hogy ne gondoljak rá, vagy a fehérmártás,és a majonéz készítésekor mindig emlékszem a kisgyerekre, aki anyám türelmetlen instrukciói alapján idegesen próbálta ezeket elkészíteni. 

Csak a lockdown alatt tudatosult bennem, hogy egy étel megfőzése során azokra gondolok, akiknek már korábban is főztem ugyanezt. Úgy éreztem, hogy nem szomorodtam el, hanem inkább feltöltődtem,  amikor magamnak főztem azokat az ételeket, amelyeket eredetileg a gyerekeimmel ettem. Felidézhetném a szaftos rizst zellerrel és gesztenyével, vagy a fűszeres lében főtt báránycsülköt szélesmetélttel, hogy csak éppen két példát mondjak olyan ételekre, amelyek  ilyen módon voltak segítségemre. Egy korábbi válaszomban említettem a húsgombócokat, amiket egyszerűen nem tudok úgy készíteni, hogy hogy ne jelenjenek meg a gyerekeim egy szinte fizikai mértékben  intenzív visszaemlékezésben, amikor a kis párnás kezeikkel velem együtt készítették a húsgolyókat, amikor kicsik voltak.

Biztosan mindannyian így vagyunk ezzel. 

Ezek a gondolatok felidézték bennem Virginia Woolf Hullámok című regényét. Woolf nem tudott főzni, rosszabb időszakaiban alig evett, mégis a főzést választotta erős szimbólumként, hogy Susan nevű szereplőjének termékenységét kihangsúlyozza:

„Azután a szekrényhez megyek, és fogom a nedves mazsolás zacskókat, veszem a nehéz liszteszsákot, és a tisztára súrolt konyhaasztalra teszem. Meggyúrom a tésztát, elnyújtom, kezem a tészta langyos tömegébe mártom. Legyező alakban hideg vizet engedek az ujjaimra. A tűz lobog; körben legyek zümmögnek. Minden kellékemet, mazsolát, rizst, az ezüst és kék papírtasakokat újra a szekrénybe zárom. A hús a tűzhelyre téve; tiszta terítő alatt domborodik a kenyér lágy halma.” (Mátyás Sándor fordítása)














2021. április 19., hétfő

Mesterleves

Ma már sokkal jobban szeretem a leveseket, mint néhány éve. Mivel gyakran főzök levest, tulajdonképpen minden második napon legalább, olyanná alakítom, ahogy nekem kedves: legyen benne sokféle zöldség, jelzésszerűen valami hús, bőven levesbetét. Ez akár a húsleves is lehetne, amihez eléggé ambivalens a viszonyom. Én is, mint sokan, a minden vasárnapi húslevesen nőttem fel, és a családi ebédeken is ez volt, és van az idők végeztéig. Otthon nagyon húsos karajcsontból, anyósomnál marhahúsból, az unokatestvéremnél gyöngytyúkból. Én a nagy alkalmakra inkább választok valamilyen összetett levest, gulyáslevest, palóclevest,  tárkonyos ragulevest túrógombóccal, zöldborsólevest csirkeaprólékkal. Egyrészt sokkal finomabbak, mint egy sima húsleves, másrészt a legutóbbi időkig úgy éreztem, hogy az általam főzött húsleves ízetlen, a másé finomabb, mit törjem magam. Hát olyan három-négyhavonta főztem, maximum. Tavalyelőtt viszont ért egy olyan hatás, ami megváltoztatta a véleményemet. 

Talán föl is jegyezhető, hogy 2019. novemberében voltam utoljára a Zeneakadémián, és azt is hozzátehetjük, hogy azóta sem voltam Budapesten, ráadásul annyi minden belefért abba a napba, hogy érdemes felsorolni. Tizenvalahány évig jártam két-háromhavonta az Operába, vagy a Zeneakadémiára a délelőtt 11 órai előadásokra, és egyetlen egyszer sem késtem le az előadások kezdetét a vonatok késése miatt, csak ezen a napon. Ráadásul hazafelé is lemaradtam a csatlakozásról, egy órát vártam a szegedi vasútállomás előtt a következő vonatpótló buszra. Még ez is, a vonatpótló. Priceless, két éven át. Köszi, tramtrain. Szóval, nem hallottam Hollerung Gábor előadását a Rigolettóról, csak a harmadik felvonást a második részben. Így elmaradt a koncert előtti kávézás a barátnőmmel és a keresztlányommal. A végén sem tudtuk bepótolni, mert a Zeneakadémia előtt már várt a másik barátnőm, akit nem láttam azóta, hogy felgyógyult a rákbetegségéből. Vele elmentem a Gettó gulyásba ebédelni, ahol világbajnok csülökpörköltet és túrógombócot ettünk, és szétbeszéltük egymás fejét. Egyikőjüket sem láttam azóta. Még az odaúton, a szegedi átszállás előtt, az újságosnál vettem egy Magyar konyhát, amihez hozzá volt csomagolva egy kis füzet, levesreceptekkel. 

Ebben a füzetben szerepelt a mesterleves, amit a régi francia konyha használt, és a mai kínai konyha is operál vele. A lényeg az, hogy a kész levesből félreteszünk egy adagot, és a következő leveshez adjuk indításképpen. Egy étteremben ez nyilván a másnapi leves, egy háztartásban meg a következő készülő adag, a mesterlevest meg addig a mélyhűtőben tartjuk. Ezzel a kialakult ízek tovább vihetők, és egyre mélyülnek. Szkeptikus voltam, főleg azért, mert úgy gondoltam, évekbe telik, míg a szokásos tempómmal elég sokszor főzök húslevest ahhoz, hogy tényleg karakteres ízek alakuljanak ki. De azért belevágtam. Azután úgy alakult, hogy 2020. januárjától egy idős rokonnak vittünk ebédet minden hétvégén. Olyan ételeket választottam, amik elég konzervatívak ahhoz, hogy bíztosan sikerük legyen, és ezek között biztos pont volt minden második hétvégén a húsleves. A mesterleves meg alakult, és közben én is rájöttem, hogy a húsleves is egy étel, és ha mindig ugyanazt teszem bele, és ugyanúgy főzöm, akkor a végeredmény ugyanaz lesz, és a mesterlevesnek köszönhetően mélysége is lesz.













Ezek után jöhet, nem a recept, hanem sok apróság, amitől én végre elégedett vagyok a húslvessel, és egy egész tányérral meg is eszem belőle.

  • Az alapja csirkeaprólék, mert szerintem ez a legjobb főtt hús. 2,5 liter leveshez 3-4 szárny, 1 far-hát, két máj. Mélyhűtőben három-négy csomag egy nagybevásárlás után előkészíthető, ez két hónapig elég.
  • Apám mindig felforralta hideg vízben a húsos karajcsontokat, majd leöblítette őket, és azután tiszta vízben tette föl a levest. Ezzel el lehetett kerülni a sok fehérjefoszlányt, meg a dús habképződést. A kocsonyát én is így csinálom. A csirkehúslevesnél nem gondoltam ezt szükségesnek, pedig itt is csodát tesz. A megmosott húsokat annnyi vízzel teszem föl, amennyi ellepi, és forrás után 5 percig főzöm. Ezután leszűröm, és ismét lemosom.
  • Közben fölteszek 2 liter vizet és 0,5 liter mesterlevest 2 teáskanál sóval, 1 teáskanál egész borssal. Teszek bele 1 egész vöröshagymát, 1 gerezd fokhagymát, 1 pár centis gyömbérdarabot és 1 zöldpaprikát. Ez már melegszik, miközben a hús forr.
  • A megmosott húst a leveshez teszem és forrástól számított egy óráig főzöm, úgy hogy éppen gyöngyözzön. Gázon ezt egy fejtífusz beállítani, de kaptam a névnapomra egy indukciós rezsót, és azon könnyen megy.
  • 1 óra után a leveshez adok 3-4 szál répát, 2 szál gyökeret, 1 egész fej zellert feldarabolva vagy 3-4 szál szárzellert, és 2 krumplit. Még 45 percig főzöm. 
  • Ha kész, hagyom állni pár órát, vagy egy éjszakát hűtőben, vagy télen a teraszon.
  • A betétje grízgaluska vagy házi csigatészta, amit külön sós vízben főzök ki.
  • Ebből a mennyiségből két személynek kijön két ebéd, plusz a fél liter mesterleves a mélyhűtőbe.
  • A húst és a zöldségeket lyukas kanállal szedem ki belőle, és csak a levet szűröm le. Kaptam az unokatestvéremtől egy sűrű szövet levesszűrőt, amit ha bevizezünk és még egy szokásos drótszűrőt beleteszünk, akkor valóban nagyon tiszta lesz a leves.
Milyen szép hosszú bejegyzést írtam olyasmiről, amit mindenki tud. Hurrá.

2021. április 15., csütörtök

#30 könyv / 21: Kedvenc nonfikciós könyved

Először a televízióban fedeztem föl az Arisztokratákat, talán a második rész vége felé. Mély benyomást tett rám a 18. századi kivételezett helyzetben lévő nők valójában nagyon is hétköznapi élete. Nem voltam benne biztos, hogy fiction vagy non-fiction az, amit látok, de teljesen magába szippantott. Nagy meglepetésemre a Könyvudvarban véletlenül rátaláltam a puritán külsejű könyvre, amely a testvérek levelezése alapján készült, bőséges képanyaggal, és amely a Vintage kiadó jubileumi ajándékkönyve volt. Végül Finnországban, valamikor a kétezres évek végén a sorozatot is sikerült megvennem. 










Non-fiction kategória, de olyan izgalmas, mint egy regény. Mint egy Jane Austen-regény, egészen pontosan. Stella Tillyard dolgozta fel az angol-ír Lennox család 18. századi történetét a család öt lánygyermekének sorsán keresztül. A Lennox-lányok kivételezett helyzetben voltak születésük, és házasságaik révén is, mégis ugyanaz az öröm, és ugyanaz a nyomorúság jutott nekik, mint mindenkinek. Mindez kivételes intelligenciával párosult, és minden lány hosszú levelekben számolt be a többieknek gondolatairól és élete eseményeiről. 

A lányok nagyapja II. Károly angol király törvénytelen fia volt. A restauráció korának uralkodója visszahozta az angol udvarba a fényűzést Cromwell uralma után. Szeretőket tartott, köztük egy gyönyörű francia nőt, és a tőle született fiának hercegi címet és birtokot adományozott. Az 1700-as évek közepén a király dédunokájának családjában egymás után születtek a gyerekek. Többen meghaltak, de mindig jöttek a többiek. Amikor Caroline 19 évesen megszökött Holland későbbi grófjával, Emily 13 éves volt, Louisa, Sarah és Cecelia még meg sem születtek. Nagy botrányt kavart Caroline szökése, de négy-öt év múlva szülei visszafogadták a családba férjével, és három gyermekével együtt. Nem sokáig tartott a megbékélés, két éven belül mindkét szülő halott volt. Az apa a végrendeletében Emily-re bízta a három kisebb lányt, aki ekkor már Írországban élt szintén dúsgazdag férjével. Ez Caroline számára nagy csalódás volt, de nem haragudott a húgaira, élete végéig támogatta őket és jó kapcsolatban maradt velük, de energiáit főleg férje, és fia, Charles James Fox, későbbi külügyminiszter politikai pályájának támogatása töltötte ki.

Emily boldogan élt férjével, aki annyi pénzt bocsájtott rendelkezésére, amennyit csak akart, és ő költött is rendületlenül, sőt el is kártyázott egy csomót. Szerető anyja volt 19 gyermekének. Rousseau tanait követve az ír tenger partján rendezett be nekik egy egyszerű házat, és egy skót nevelőt fogadott melléjük. Ahogy teltek az évek, Ogilvie-vel egyre közelebb kerültek egymáshoz, majd Emily, férje halála után hozzáment gyermekei házitanítójához. Néhány évig a dédanyától maradt franciaországi kastélyban éltek, majd amikor a házasságuk keltette hullámverés elült,  visszatértek Írországba. Három közös gyermekük született még. Hosszú időt értek meg együtt. Emily 82 éves korában halt meg, szellemi frissességét végig megőrízve.

Louisa is ír férjet kapott, bár Conolly szellemi képességeit a Lennox családban senki sem becsülte sokra. Ő is dúsgazdag volt, és idejét a vadászat és a lovaglás kötötte le. Louisának nem született gyermeke. Idejét főleg Castletown nevű házának díszítése foglalta el, majd később örökbe fogadta  Sarah egyik leányát, aki haláláig mellette volt. Mikor Conolly meghalt, Louisa iskolát alapított a birtokon, és ennek a felügyelete haláláig fontos volt számára.

Cecelia volt a legkisebb, alig egy éves, amikor a szülők meghaltak. Emily nevelte fel, később Caroline vezette be a londoni társaságba azzal a céllal, hogy jó férjet találjon neki. Mielőtt ez megtörtént volna, Cecelia 19 évesen meghalt tüdőbajban.

Sarah élete volt a legfordulatosabb, és a legtöbb fájdalommal teli. Kisgyermek korában II. György király kedvence volt, és néhány évvel később a walesi herceg figyelme is rá irányult. A család dédelgette azt a gondolatot, hogy Sarah révén ismét a királyi családhoz tartozzanak, de amikor a trónörökös III. György  néven trónra került villámgyorsan összeházasították egy német hercegnővel. Egy elhamarkodott és szeretet nélküli házasság várt Sarah-ra is, míg hat év múlva találkozott egy férfival, aki vonzotta, mint a fény a lepkét. Meg is szökött vele, majd  a család nagy nehezen visszahozta, és törvénytelen kislányával együtt az akkori családfő, a bátyja házában ítélte visszavonult életre. A férjétől több év huzavona után sikerült elválnia. Néhány év múlva, abban a szűk körben, ahol mozoghatott, ismét találkozott egy férfival, aki természetesen nős volt. Ezúttal Sarah okosabban viselkedett. Amikor Napier őrnagyot a gyarmatokra, Amerikába helyezték, beletörődött sorsába. Pár év múlva Napier özvegyen tért vissza és ekkor már össze tudtak házasodni. Írországba költöztek, és Louisa szomszédságában vettek egy szerény, három emeletes, hét ablak széles házat, ahol nevelték a közös és Napier első házasságából származó gyermekeiket. Öt fiuk közül négy katona lett, három admirális a brit hadseregben. Férje halála után ők jelentették anyjuk életének értelmét. Sarah hosszan hanyatlott. Előbb megvakult, majd szelleme is halványulni kezdett. Hosszú évekig ápolásra szorult, míg végül ő is elment, utolsónak a Lennox lányok közül.

Minden lány kivételes egyéniség volt, és mindegyik kiharcolta a maga boldogságát valamilyen módon.