2021. december 5., vasárnap

Ötletek főzőműsorokból

Akkor vagyok igazán lelkes, amikor olyan egyszerű dolgokat látok, amelyek símán átkerülnek a  konyhámba, mintha én is mindig így csináltam volna. 

Zöldséges fasírtot mindenki tud sütni, és azzal mentegeti magát, hogy nagyon egészséges olajban sütve, de volt, aki feltalálta a kereket, és az erőteljes ízű fetasajtot  keverte a masszába. Én az erre a célra vásárolt fetát az egyik este meggondolatlanul megvacsoráztam, de volt még otthon friss kecskesajt, és azt tettem bele. 1 tojás, és néhány kanál liszt szilárdította meg. Az alapzöldségek lesózott cukkini és reszelt répa, ezen kívül bármi lehet még.













A petrezselymes burgonya hogyan készül? Olajon kevés vízzel a petrezselyemmel együtt párolni? Félig tört burgonya lesz belőle. Főtt krumplit olajon petrezselyemmel átforgatni? Jó, kicsit steril.





















Na, de így! A meghámozott krumplit karikákra vágjuk, és egy tapadásmentes serpenyőbe tesszük, de maximum két réteg legyen. Annyi vizet öntünk rá, ami ellepi, jó alaposan megsózzuk, és teszünk hozzá 1 evőkanál zsírt vagy vajat. Nagy lángon forraljuk, nem piszkáljuk. Amire a víz elpárolog, a krumpli is megpuhul, és elkezd a zsíron/vajon lepirulni. Most már lehet óvatosan forgatni, és amikor elégedettek vagyunk a színével, hozzákeverjük a petrezselymet.

Most sajnos csak szárított lestyán volt kéznél.