2019. március 25., hétfő

Sült csirke extrákkal

A képen egy közönséges sült csirke látszik, de van a készítésben, és a végeredményben egy kis csavar. A szokásos összetevőkön kívül, egy jó mustáros vinaigrette mártás is van rajta, ami teljesen megváltoztatja az étel jellegét. Olyan, mintha a sült csirkét egy meleg krumplisalátával ennénk, ami leginkább a bécsi krumplisalátára emlékeztet. Igen, arra, ami húslevessel készül.

Sült csirke vinaigrette mártással (2 személyre):

















4 csirke felső combot sózunk, borsozunk, beszórjuk valamilyen fűszerkeverékkel. 6 közepes szem burgonyát meghámozunk, egészen vékony szeletekre vágjuk. Egy megfelelő méretű sütőtálat kikenünk 1 evőkanál olívaolajjal, és belerétegezzük a burgonyát, enyhén sózzuk, borsozzuk. 1 fej karikára vágott vöröshagymát terítünk el rajta. Ezt előtte lehet 10 percet sós vízben áztatni, hogy enyhébb íze legyen. A tetejére tesszük a csirkecombokat. 3 gerezd fokhagymát félbevágunk, és a combok közé dugdossuk. 3-4 szép petrezselyemszálat a combok köré terítünk, és az egészet leöntjük a következő vinaigrette mártással: 2 evőkanál borecet, 2 teáskanál mustár, só, őrölt bors, fél teáskanál provence-i zöldfűszer keverék. Ha minden feloldódott, és elkeveredett, aminek lehetett, akkor adunk még hozzá 1 evőkanál olívaolajat, és jól összerázzuk. 190 fokos sütőben 50 percig sütjük. Ekkor a csirkedarabokat megfordítjuk, és még 15 percig sütjük. Ha a krumpli puha, ismét a bőrös oldalukkal felfelé fordítjuk a felső combokat, és az ételt 10 percig pihentetjük tálalás előtt.

A Simply Recipes hírleveléből.

2019. március 4., hétfő

Túrós pite

Új recept, de a túró is jó minőségű volt, zsíros, krémes.

Túrós pite málnaöntettel (23 cm-es formában)






















A szokásos módon pitetésztát készítünk, pihentetjük. A forma méretére nyújtjuk, és míg a töltelék elkészül, a formával együtt a hűtőbe tesszük. A sütőt 165 fokra előmelegítjük úgy, hogy az alsó sínre betesszük a nagy gáztepsit.
Töltelék: 3 tojás fehérjét habbá verünk 6 dkg kristálycukorral. 10 dkg puha vajat kikeverünk 6 dkg porcukorral és 3 tojássárgával. Hozzáadunk 2 dkg vaníliás pudingport és 50 dkg krémes túrót. Kézzel, több részletben hozzákeverjük a tojáshabot, és a pitealapra öntjük. Kb. 1 órát sütjük, míg szép színt kap, és a közepe éppen megszilárdult.
Öntet: kevés mirelit málnát felengedünk, és kevés málnaszörppel, porcukorral és citromlével felfőzünk.

Rájöttem, ha dupla adag tésztát készítek, és háromfelé osztom, akkor egy adag pont elég a 23 cm-es formába.