Vörös veréb maraton 2. Moszkvai répaleves

A regény első fejezetében az amerikai tartótiszt és az orosz kém közötti találkozót megzavarják. Nate egy éjszaka is nyitva tartó leveskonyhába menekül, ahol rajta kívül nincs senki. Rendel az egyetlen kapható ételből, majd mikor az étkezdét üzemeltető öregasszony biztosítja arról, hogy tiszta a levegő, visszamerészkedik a néptelen utcára.

Répaleves (3 személyre):

1 evőkanál vaj és 1 evőkanál olívaolaj keverékén megpárolunk 2 evőkanál reszelt hagymát. Hozzáadunk 3 közepes répát karikára vágva. 5 percig fedő alatt pároljuk, majd felöntjük 1 liter marhahúslevessel (vagy 1 liter vízzel, és adunk hozzá egyleveskockát). Teszünk még bele 1-1 nagyobb karika csípős és nem csípős paprikát, és egy közepes paradicsomot meghámozva. Gyenge tűzön egy órát főzzük. Pépesítjük merülőmixerrel. A megfelelő állagúra hígítjuk vízzel, vagy levessel. Sózzuk, borsozzuk és teszünk bele 1 evőkanál ecetet. Legyen édes és savanyú, kicsit csípős.
Adhatunk hozzá levesgyöngyöt, kész pirított hagymát, apróra vágott zöldpetrezselymet, de a szerző tejföllel és kaporral ajánlja.

Hihetetlen sikert arattam vele.

Szilvalekváros rugelach

A rugelach receptjét 2005-ben írta le először Mautner Zsófi a blogján. Később megjelent Fűszeres Eszter zsidó szakácskönyvében, napjainkban pedig egyre-másra sütik a gasztrobloggerek. Móni állandóan a cukrászdája pultján tartja, különböző töltelékekkel. Végül én is megpróbálkoztam vele, bár kétségek között, hogy valóban annyira jó-e. Tényleg nagyon finom, de kisülés után pár óra állás határozottan jót tesz neki. A töltelék elosztására különböző módokat láttam. Móni végighúzza a tölteléket a felvágott tészta teljes hosszán, de a széleket kihagyja. Csakapuffin a felvágatlan tésztát keni meg töltelékkel, és utána vágja és tekeri föl. Mindkét módszerrel kialakul a jellegzetes csíkozás a tésztán, de én nem akartam pirult szilvalekvárt enni, ezért úgy töltöttem meg, mint egy közönséges kiflit: a lekvárt egy csomóban tettem a tészta szélesebb végére és úgy tekertem föl. Így is kisült belőle némi lekvár persze.

Rugelach szilvalekvárral (24 darab):

12 dkg puha vajat kikeverünk 12 dkg krémsajttal, 4 dkg porcukorral és egy csipet sóval. Hozzáadunk 15 dkg lisztet, összegyúrjuk, és folpackba csomagolva egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap három részre osztjuk. Minden részt kerekre nyújtjuk és 8 cikkbe vágjuk. Minden cikkre teszünk 1 kanál szilvalekvárt, feltekerjük, és sütőpapírral borított lemezre tesszük. A 24 kifli éppen elfér a nagy gáztepsin. A kiflik tetejét megkenjük felvert tojással és megszórjuk barna cukorral. 175 fokon addig sütjük a kifliket, míg enyhe színt nem kapnak. Pár perc hűlés után leszórjuk őket porcukorral.

Mostanában a szilvalekvár a kedvencem.

Csokis keksz

Ebből már a blogon is van pár, egyébként meg milliót lehet találni bárhol. Rendeltem néhány  (second hand) szakácskönyvet az amazonról, mert elcsábultam a témától, a képektől, és az már csak bónusz, ha el is készítek valamit. Mondjuk, csokis kekszet. Ez ráadásul különlegesen finom is.

A szép nevű Bronte Aurell Londonban (hol máshol) skandináv kávézót üzemeltet. Több könyvet is kiadott a skandináv konyháról, ami jól illeszkedik az aktuális trendekhez. Szándékosan nem idézem a közkeletű svéd, dán, finn szavakat, mert kezdenek nagyon elkopni.

Nagy divatja van a mindenféle skandináv életmód-könyveknek, itthon is, de külországban még inkább. Lehet velük csodát tenni? Azt biztosan nem, de talán tényleg komfortosabb lesz a létezés, ha kicsit odafigyelünk magunkra. Kicsit láttam a hétköznapi életet Skandináviában. Turista voltam, de a mindennapi életben, munkahelyeken. A nyugodt élethez minden adott, de ez nem anyagi, hanem emberi kérdés: tartsuk be a közlekedési szabályokat, éljünk mértékletesen, ne akarjunk tárgyakat birtokolni, ezért a környezetünk egyszerű lesz, majdnem puritán. Ez is kulcsszó: a protestáns értékrend tükröződik mindenben. A válaszunk lehet erre az, hogy könnyű azoknak, akiknek nincsenek anyagi gondjaik. Nem érvényes válasz. A másik válasz az, hogy nézzük meg a Bergman-filmeket, micsoda elfojtásokkal küzdenek. Ez sem érvényes válasz, mert ez univerzális jelenség*. De azért van olyan is, amikor a mértékleteshez/átlagoshoz/középszerűhöz való ragaszkodás visszaüt. Erről egyelőre még csak Skandináviában esik szó.

* még a Figaro házasságát is meg lehet rendezni úgy, mintha egy Bergman-film lenne.

A csokis keksz receptjét azzal zárja a szerző: 22-24 darab lesz belőle, attól függően, mennyi tésztát eszünk meg nyersen. Én 24-et kihoztam belőle, igaz, csak éppen megkóstoltam a tésztát.

Bronte csokis keksze (kb. 22 db 4 dkg-os, vagy kb. 40 db  2 dkg-os keksz):

Megolvasztunk 15 dkg vajat, és hagyjuk kihűlni. Összekeverünk 30 dkg lisztet 0,25 teáskanál sóval, 0,5 teáskanál vaníliakivonattal és 1,5 teáskanál szódabikarbónával. 1 egész tojást és egy tojássárgát felverünk 2 evőkanál tejjel. A megolvadt vajhoz 15 dkg barna cukrot és 10 dkg kristálycukrot keverünk. Hozzáadjuk a tojásos keveréket, a lisztes keveréket és végül belekeverünk 15 dkg csokicsipszet vagy apróra vágott csokit. Legalább egy órára hűtőbe tesszük, hogy lehűljön, és a vaj visszafagyjon. Ezután 2, vagy 4 dkg-os golyókat készítünk a tésztából, és sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, egymástól távol. 190 fokos sütőben kb. 8-10 percig sütjük a kekszeket, míg enyhe színt nem kapnak. Pár perc állás után leszedjük őket a papírról és rácson hűtjük ki.

A kedvenc szavaim a skandináv életmód körében a következők: fika (kávészünet svédül), kaka (sütemény svédül). 
A képek Finnországban készültek, Raaheban, éppen két éve, márciusban.

Tarhonyás zöldbableves

Szolgáltatót váltunk, ami nem megy zökkenőmentesen. Azon a tévén, amit én szoktam nézni, csak pár csatornát lehet fogni hetek óta, azokat is borzalmas minőségben. Be se kapcsoltam azóta. Igaz, azt megelőzően is csak az Ízőrzőket néztem, ha éppen eszembe jutott. Néha ez csak szórakozás. Sajnálni a népeket, hogy a szegény vidéken rántással töltött zsíros gombócot főznek a berántott üres levesbe, vagy éppen szájat biggyeszteni, amikor egy gazdag (újgazdag) faluban fiatal férfiak húst főznek hússal. Sokszor azonban tényleg lehet értelmes dolgokat látni, és azután kipróbálni. Különösen, ha a kedvenc zöldségem a főszereplő.

Tarhonyás zöldbableves (4 személyre):

2-3 dkg füstölt szalonnát kiolvasztunk, és megdinsztelünk rajta fél fej vöröshagymát kevés sóval. Hozzáadunk 5 dkg tarhonyát és enyhén megpirítjuk. Meghámozunk 1 közepes fej paradicsomot, vagy 4 koktélparadicsomot, és egy felszeletelt zöldpaprikával együtt a hagymához adjuk.  Pár percig pároljuk, majd megszórjuk 1 teáskanál pirospaprikával, és felengedjük kevés vízzel, sózzuk, borsozzuk. Addig főzzük, míg a tarhonya megpuhul. Ekkor hozzáadunk 20-25 dkg friss vagy mélyhűtött zöldbabot. Fél teáskanál liszttel tejfölös habarást készítünk, és amikor a zöldbab is megpuhult, a leveshez adjuk. Belefőzünk még néhány szelet csíkokra vágott kolozsvári szalonnát.   Jól kiforraljuk, ellenőrizzük az ízesítést, és apróra vágott zöldpetrezselyemmel tálaljuk.

Jóízű, mindennapi étel.

Vörös veréb maraton 1. Vitello Piccata

Jason Matthews a CIA-től ment nyugdíjba, majd írni kezdett. Első regényéhez a Vörös verébhez saját élményei adták az alapot. Ha valamit, akkor a konspirációt alaposan elsajátította, és jól megismerte a fő ellenfelet is. Nincs kétségem afelől, hogy a könyv motívumai egytől-egyig megtörténtek a való életben is. Talán nem ott, vagy nem ilyen sorrendben, de érződik rajtuk a megszenvedett tapasztalat.

A sztori egy duplafenekű kémtörténet, beszervezéssel, ellenkémekkel, jó és rossz figurákkal, kellemes olvasmány. Meglepetés és bónusz, hogy minden fejezet végén egy recept olvasható, egy olyan ételé, amit a szereplők az előző részben elfogyasztottak. Ebből következik, hogy minden fejezetben esznek, de ez nem lóg ki a szövegből, mert egyébként is olyan aprólékosak a leírások a ruháktól a szobabelsőkig, hogy ebben a közegben teljesen természetes annak a felsorolása is, hogy mi került az asztalra. Ráadásul a kémek bejárják fél Európát, vagyis néhány speciális fogás is előkerül. A vitello piccatát nyilván Rómában ették, de ott egyszerű lehet borjúhúst vásárolni. Itt a pusztán nem annyira, ezért ahhoz folyamodtam, amihez a kollégák, amikor ételkészítés gyakorlaton a borjúhús ételeket tanítják: sertéskarajt használtam.

Vitello piccata (1 személyre):

2 csont nélküli sertéskaraj szeletet kettévágunk, és alaposan kiverünk. Sózzuk, borsozzuk és vaj és olívaolaj keverékén pirosra sütjük mindkét oldalát. A kész hússzeleteket kivesszük és melegen tartjuk. A forró zsiradékba óvatosan 1 dl fehér bort és kevés citromlevet öntünk, kiforraljuk, és visszatesszük a hússzeleteket. Adunk hozzá citromszeleteket, kapribogyót és egy darab hideg vajat.
Óvatosan átmelegítjük, és tálaljuk.

Savanyú, mert három savanyú összetevője van. Egy szem cukor, és pár kanál tejszín csodát tenne vele.