2013. május 1., szerda

Könyvek 2013. április


A hónap legviccesebb tumblrja szerint a van Eyck fivérek oltárképének valódi címe a következő:

Elkészült a mecsekpölöskei bucsus ringlispil, de senki nem mer fölülni rá a bárány miatt.

A hónap több könyve hosszabb elemzésért kiált. Ráadásul az a ritka kegyelem ért, hogy belefutottam valami nagyon jóba, és elkezdtem a szerző összes műveit sorban elolvasni (Truman Capote). Vagy egy termékeny szerző több olyan könyvével találkoztam mostanában, amelyekkel nem tudtam azonosulni, és most hirtelen felbukkan egy olyan amely jó mélységeket nyit meg (Philip Roth). Vagy feltűnik egy elfelejtett női szerző, akiről kiderül, hogy Jane Austen távoli rokona, már ami a szarkazmust és a karaktereket illeti (Barbara Pym). Ami maradt, azokról csak röviden.

John le Carré: A mi emberünk (Én úgy szeretném újra megtalálni a Kettős szerepben borzongását, és a  Suszter, szabó, baka, kém mélységeit, de nem tudom. Le Carré szószátyár. Egy egyórás teniszmeccs betölti a könyv negyedét, a többi pedig felejthető)

Josephine Hart: Sin (Észveszejtően vacak könyv. Az írónő előző művét meg is filmesítették, Jeremy Ironsszal és Juliette Binoche-sal. Jeremy Irons tudott mit kezdeni azzal mondattal: ... fényképét könnyel és ondóval szennyeztem be... Természetesen a filmen sem könny sem ondó nem folyt  - ebben a jelenetben éppen nem, a többiben viszont bőven mindkettő - de egy tekintet elég volt, hogy érezzük a fájdalmat. Ez a könyv a testvérféltékenység regénye, azzal a szimpla tanulsággal, hogy mindenki elnyeri végül méltó büntetését, akár rászolgált, akár nem. Tudnunk kell még, hogy Josephine Hart Nigella Lawson sógornője, a politikai kampányokon mérhetetlenül meggazdagodott Saatchi fivérek feleségei mindketten.)

Catherine Hermany-Vieille: A fekete angyal (Az Egyesült Államokban lezajlott egyetlen számottevő rabszolgalázadás története. William Styron már megírta egyszer Nat Turner vallomásai címmel. Míg az a könyv jól érzékeltette a fehér tulajdonos által kiművelt rabszolga zűrzavaros érzéseit, és tehetetlenségét, és egy nagyon esendő, de mégis méltóságos karaktert mutatott be, ezt a könyvet hamar abbahagytam, mert teljesen hidegen hagyott.)

A többi emlegetett könyv:  

Truman Capote: Mozart és a kaméleonok
Truman Capote: Hidegvérrel
Truman Capote: Más hangok, más szobák
Truman Capote: Nyári átkelés
Truman Capote: Álom luxuskivitelben

Barbara Pym: Barátnők és ballépések


Philip Roth: Nemezis


Könyvesboltvezető ismerősöm panaszkodott ma, hogy rengeteg Ötven árnyalat-klón jelenik meg, az igazán jó könyveket meg nem tudja eladni. Mit mondjak erre?


2 megjegyzés:

  1. Mondom én hogy el kéne olvasni egy ilyen szürke könyvet! Nehogy már mi ne tudjuk meg azt, amit már mindenki tud! ;)
    A van Eycken jót nevettem! Bár a bárány csak 2D-s.

    VálaszTörlés
  2. Hát ennek a báránynak még fejlődnie kell, hogy a tiédet utolérje. :)

    Én attól tartok, ha te elolvasnál egy ilyen szürke könyvet, úgy járnál, mint minden konyhasós szerző örök kedvencével: onnantól csak az ő stílusában tudnál írni. ;)

    VálaszTörlés