2020. április 10., péntek

Paul Auster: 1

Ki fest meg egy olyan képet, amelyben minden képet láthatnak majd azok is, akiknek születése előtt a képtárak kiégtek? (Dobai Péter)

Két évvel ezelőtt olvastam el Paul Auster regénymonstrumát angolul, írtam is róla. Az elolvasás után magyarul is megvettem a friss kiadást, és elhatároztam, hogy az újraolvasásnál nem Auster logikáját, hanem az 1; 2; 3 ; 4 számokkal jelölt alfejezeteket fogom végigkövetni. Most került sor az újrakezdésre, és értelemszerűen a 1. számmal jelölt történetfolyamal kezdtem.

Két éve nem fogalmazódott meg bennem az a kérdés, amely most nagyon határozott formát öltött, már az olvasás elején: Mi a célja Austernek ezzel a formával?

Most nem árulok zsákbamacskát: három történetszál főhőse idejekorán elhalálozik. Makkegészséges gyerekről és fiatalemberekről van szó, tehát a halál hirtelen érkezik, végzetszerű és sokkoló. Egy, csak egy legény van, aki eljut az utolsó fejezetig, és az utolsó oldalig, ahol A.I. Ferguson elkezdi írni családja történetét, amely úgy kezdődik: "A családi legenda szerint Ferguson nagyapja...", vagyis annak a regénynek az első szavaival, amelyet Auster éppen befejez. Az előző írásban a metafikcióra hegyeztem ki a dolgot, Auster kedvencére, de most egy másik válasz kínálkozik a fenti kérdésre.

Legutóbb is az egekbe dícsértem a regényt, Auster életműve csúcsának, tapasztalatai összegzésének, a hatvanas évek amerikai kultúrája nagy leltárának tekintettem, de most felmerül egy újabb kérdés, amit szerintem Auster feltesz magának, és meg is válaszolja majd. Ki az aki méltó arra, hogy Paul Auster nemzedékének hiteles krónikása legyen? Ki az, aki túllépve az előző (Auster) műveken és meghaladva azokat, megírja a nagyregényt, amelyben minden másik regény is olvasható?*

Ki lesz méltó arra, hogy meglelje a Szent Grált, bejusson a Wallhallába, aki az Atyaisten jobbján ülhet? Nem kicsi feladat, és erre csak egyvalaki lesz képes. Meg kell akkor vizsgálnunk először, hogy kik azok, akik nem képesek ezt elérni, és meg kell próbálnunk kitalálni, hogy mi miatt váltak méltatlanná a feladatra.

Az 1. regény a regényben egy szép kerek coming of age történet.  Ferguson megszületik, növekedni kezd, és mi vele együtt felfedezzük a körülötte levő világot. A szülők, ha jól emlékszem a két évvel ezelőtti olvasásra, csak ebben a részben maradnak együtt a történet végéig, és Ferguson meg az olvasó számára láthatatlan, hogyan dolgozzák fel azt, hogy Stanley folyamatosan lefelé, Rose pedig folyamatosan felfelé tart. Mindegy is. Megértő szülei Fergusonnak, és segítik, ahol csak kell. Ferguson még nincs 16 éves és feltűnik Amy Schneiderman, aki minden részben tartós és megalapozott ellenszenvemet élvezhette. Ettől kezdve öt évig Fergusonnak nincs másik nőre szeme, de a kultúrát és politikát is Amy véleményén keresztül veszi magához. Eközben Amy mindig kartávolságra tartja magától Fergusont, néha hónapokra fefüggeszti a kapcsolatukat, és végül ő is hagyja el. Az utolsó közös vacsorán, ahogy leülnek az éttermi asztalhoz, Ferguson végre tudatára ébred, hogy "Amy másokat nézett, ő meg csak Amyt". De ettől nem lesz könnyebb neki.

Ferguson sportolónak indul, de egy baleset megakadályozza, hogy komolyan tudjon baseballozni, ezért sportújságírással kezd foglalkozni már a középiskolában. Az egyetemen, a New York-i Columbián is folytatja az egyetemi lapban, de lassan eltérül a kultúra, majd a 68-as diákzavargások idején a politika felé. Az újságírói szempont el is távolítja az eseményektől, de így legalább nem tartóztatják le. Középiskolásként minden vágya New York volt, most, diplomája kézhezvétele után kiábrándultan elfogad egy állást Rochesterben, az Ontario-tó partján, egy Szeged vagy Pécs nagyságú városban. Itt két évig él egyedül, és a napilapos rutinban csak francia versek fordítása ad neki lehetőséget arra, hogy elszakadjon attól a semmitől, ami egyre jobban betölti. Két év után, mintha felébredne. Közel kerül egy újabb nőhöz, és Ferguson Rochester elhagyását tervezi. Ez soha nem történik meg.

Mi teszi Ferguson.1-et méltatlanná a hosszú alkotó életre? Kishitűsége, Amytől való függése, a napi robotban való megrekedése. Talán.

Olvassunk tovább.


*Lásd még a bejegyzés mottóját

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése