2020. június 19., péntek

Zsíros tészták

Úgy értem, magas a tészták zsírtartalma, és ezért könnyű velük dolgozni, az állományuk rugalmas, rövid dagasztást igényelnek. Ráadásul mindkettő régi recept.

Barátfülét errefelé minden pékségben sütnek, és minden cukrászda készít rendelésre. Olyan ez, mint a hidegpaprikás, meg a sós túrós lepény, helyi ínyencség. Ezt a barátfüle receptet attól a kollégámtól tanultam, aki a szakoktatók között a legnyitottabb az új dolgokra. Viszont amikor névnapja van, mindig ilyet süt, és mindig elmondja, hogy az édesanyja receptje. Szerencsére velem is megosztotta.

Barátfüle (65-70 darab):





















3 dkg élesztőt 1 dl langyos tejben kevés cukorral felfuttatunk. 60 dkg lisztet összekeverünk 2 teáskanál sóval, és eldörzsöljük 20 dkg liba vagy kacsazsírral. Teszünk még hozzá 2 tojássárgát és 1 pohár tejfölt. Alaposan kidolgozzuk. Letakarva 1 órát kelesztjük. Vékonyra nyújtjuk (akár két adagban) és négyzetekre vágjuk. A négyzetekre süthető szilvalekvárt teszünk, és a két szemközti, vagy akár mind a négy sarkát összecsippentjük és jól összenyomjuk (úgyis szét fog nyílni). Megkenjük az enyhén felvert tojásfehérjével, és 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.

A másik receptre véletlenül bukkantam rá. A szüleim lakásában selejtezés közben találtam pár ezeréves Fakanál újságot. Átlapoztam őket, és az egyikben találtam egy fecni papírt, amin anyukám írásával volt ez a sósrúd recept. Ha gondolkodtam is pár napig a megsütése előtt, az csak azért volt, mert nagyon rossz emlékeim voltak a tésztasóval való sütésről még gyerekkoromból. Éppen ezért soha nem is használtam eddig. Nem kellett félnem, szinte semmi szaga nem volt, bár amikor egyszer túl közel hajoltam a kinyitott sűtőajtóhoz, azért megcsapott az ammónia szaga.

Finom sajtos rúd (3 tepsire való):

















45 dkg lisztet összekeverünk 2 teáskanál sóval, és eldörzsöljük 25 dkg margarinnal. Hozzáadunk 1 doboz tejfölt és 1 tojássárgát, meg 1 teáskanál tésztasót/szalalkálit. Összegyúrjuk, és két adagban kinyújtjuk fél cm vastagságúra. A kimaradt tojásfehérjét megsózzuk és enyhén felverjük. Megkenjük a tészta tetejét és beszórjuk reszelt sajttal, kömyénymaggal, vagy amivel akarjuk. Felvágjuk csíkokra, és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. 180 fokos sütőben 15 percig sütjük.

Rengeteg lesz belőle, és fémdobozban tárolva még omlósabbá válik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése