2021. április 22., csütörtök

A főzés transzcendenciája

Az Observer Food Monthly húszéves lett, és a jubíleumi számban felidézték az elmúlt időszak fontosabb gasztrotörténéseit, és több interjút közöltek a brit gasztroszcéna néhány neves szereplőjével. Megszólal Nadiya Hussein, Nigel Slater és Nigella Lawson is. Minden interjúban visszatér a kérdés, hogy ki mit csinált húsz éve gasztrofronton, és Nigella Lawson  arról beszél, hogy éppen húsz éve halt meg az első férje rákban. A sajtkrémes bagelek megkenésén kívül neki csak arra futotta az erejéből, hogy reggel elvigye a gyerekeit az iskolába, utána visszafeküdjön,  amíg el nem kellett mennie a értük délután. 













A többi kérdés szerencsére minden interjúban más és más, és Nigella Lawson az egyikre nagyon elgondolkodtatóan válaszol.  Ideírom, ahogyan ő mondja.

Felszínre kerülnek-e emlékek, amikor belemerülsz egy bizonyos étel elkészítésébe? 

Különös, hogyan tud az ember főzés közben betölteni kétféle teret egyidőben. Teljesen a jelenben érzem magam - és ez az, amit hihetetelen mértékben értékelek a főzésben - de ugyanakkor, bizonyos mértékig újraélem, vagy felkeresem az összes olyan időpillanatot, amikor valaha főztem. Megpróbáltam ezt elmagyarázni a Cook, Eat, Repeat című könyvemben a cseresznyés-mandulás morzsasüti receptjében, amit most szó szerint felidézek, mert pontosan kifejezi, amit ez alatt értek, még akkor is ha talán zavarban kellene lennem emiatt. "Amikor a konyhapultnál állok, és a kezem a hűvös lisztbe merül, miközben a hideg vajkockákat morzsolgatom, hogy ezt a két különböző anyagot egy kupac puha és homokszerű pehellyé változtassam, úgy érzem, hogy nemcsak megismétlek egy folyamatot, hanem újra is élem azokat az alkalmakat, amikor már csináltam ezt, pedig közben kifejezetten a jelenhez kapcsolódom, teljesen a vaj és liszt érzésére koncentrálok az ujjaim alatt, ahogy körbeforognak a tálban." 

Talán ez a múlttal való találkozás nem az emlékek felidézésről szól, csak egyszerűen az ételek érzelmi hátországának  megnyilvánulása. És ez ott van akkor is, amikor egy új receptet próbálok ki, mivel a főzés folyamata mindig ismétlés, például egy hagyma meghámozása és felvágása. Mivel nem bánok igazán jól a késekkel, nagyon oda kell figyelnem, amikor felvágok egy hagymát, de még így is gyakran megtörténik, hogy felvillan anyám keze, ahogy ugyanezt csinálja. És nem tudok úgy megsütni egy csirkét, hogy ne gondoljak rá, vagy a fehérmártás,és a majonéz készítésekor mindig emlékszem a kisgyerekre, aki anyám türelmetlen instrukciói alapján idegesen próbálta ezeket elkészíteni. 

Csak a lockdown alatt tudatosult bennem, hogy egy étel megfőzése során azokra gondolok, akiknek már korábban is főztem ugyanezt. Úgy éreztem, hogy nem szomorodtam el, hanem inkább feltöltődtem,  amikor magamnak főztem azokat az ételeket, amelyeket eredetileg a gyerekeimmel ettem. Felidézhetném a szaftos rizst zellerrel és gesztenyével, vagy a fűszeres lében főtt báránycsülköt szélesmetélttel, hogy csak éppen két példát mondjak olyan ételekre, amelyek  ilyen módon voltak segítségemre. Egy korábbi válaszomban említettem a húsgombócokat, amiket egyszerűen nem tudok úgy készíteni, hogy hogy ne jelenjenek meg a gyerekeim egy szinte fizikai mértékben  intenzív visszaemlékezésben, amikor a kis párnás kezeikkel velem együtt készítették a húsgolyókat, amikor kicsik voltak.

Biztosan mindannyian így vagyunk ezzel. 

Ezek a gondolatok felidézték bennem Virginia Woolf Hullámok című regényét. Woolf nem tudott főzni, rosszabb időszakaiban alig evett, mégis a főzést választotta erős szimbólumként, hogy Susan nevű szereplőjének termékenységét kihangsúlyozza:

„Azután a szekrényhez megyek, és fogom a nedves mazsolás zacskókat, veszem a nehéz liszteszsákot, és a tisztára súrolt konyhaasztalra teszem. Meggyúrom a tésztát, elnyújtom, kezem a tészta langyos tömegébe mártom. Legyező alakban hideg vizet engedek az ujjaimra. A tűz lobog; körben legyek zümmögnek. Minden kellékemet, mazsolát, rizst, az ezüst és kék papírtasakokat újra a szekrénybe zárom. A hús a tűzhelyre téve; tiszta terítő alatt domborodik a kenyér lágy halma.” (Mátyás Sándor fordítása)














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése