2014. május 17., szombat

Szerenád

Ez a kakukktojás a ballagás miatt került ide. Természetesen nem a zsíroskenyér receptjét akarom itt leközölni (bár a blog indulása óta kísért ez a merész gondolat), inkább a hússütés egy olyan módját, ami rendkívül jóízű, kenyérre jól kenhető zsírt is eredményez. A szerenádra érkező ballagóknak akartam egyszerűen elkészíthető, de bőséges és jóízű uzsonnát adni, és nem mellékesen megalapozni az éjszakába nyúló lovaskocsizás megpróbáltatásait...

Hagymás sertéssült (ebédre 8 főre, uzsonnára jóval többre):






















1,5 kg sertésoldalast és dagadót nagyobb darabokra vágunk és alaposan besózunk. Karikára vágunk 4 nagy fej vöröshagymát és felaprítunk 4 gerezd fokhagymát. 2-3 evőkanál libazsírt olvasztunk egy nagy lábosban és  a húsdarabokat fehéredésig sütjük benne több részletben, majd kiszedjük. Ezután a zsírba tesszük a vöröshagyma karikákat, kicsit megsózzuk, és addig pároljuk, míg összeesik. Ekkor hozzáadjuk a fokhagymát, majd egy-két perc múlva visszatesszük a húsdarabokat is a zsírba. Hozzáadunk még 50-60 dkg libazsírt, és ha a zsír felolvadt, lefedjük az edényt. Kis lángon addig pároljuk, míg a hús megpuhul. Ekkor nagy lángon a húsból kisült vizet  elpárologtatjuk, és a húst a zsírban hagyjuk kihűlni.

Kulka János szakácskönyvéből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése