Nem is tudom

Öt éve meghalt egy fiatal kollégám. A búcsúbeszédben a pap arról beszélt, mennyire jellemzőek az elhunytra azok a képek, amelyek az iwiw adatlapján láthatóak, és amelyeket ezután is bármikor megnézhetünk. Akkor gondolkodtam el azon, hogy az interneten hagyott nyomaink tényleg ott lesznek akkor is, ha mi már nem leszünk. És arra is gondoltam, mikor lesz az, ha valaki nem ír többet a blogjában, nem arra fogunk gondolni, hogy új munkahelye van, megunta, új időtöltést talált, hanem arra, hogy talán beteg, vagy még rosszabb. Hogy meghalt. Most már a gasztrobloggerek között is van olyan, akire csak emlékezni tudunk. Aki most elment, hónapra pontosan velem egyidőben kezdett el blogolni. Talán ő is arra gondolt, amire én, hogy az első VKF, amely a blogjaink indulása utáni héten kezdődött, jó promóció lesz a blog megismertetésére. Sokat kommenteltük egymás blogjait, írtunk egymásnak emaileket, linkeltük egymást, kis gasztroajándékokat küldtünk, de személyesen sohasem találkoztunk. A szerző 2010 januárjától meg is ritkította a blogolást, a hírek szerint új munkája volt, amely még közelebb vitte a gasztronómiához. Sajnáltam, mert hiányoltam remek humorát, öniróniáját, széleskörű érdeklődését. Hat éve még csak kétéves volt a legkisebb gyermeke, a legnagyobb pedig már a blog dizájnját tervezte az édesanyja számára. Néhány alkalommal a férje is szóhoz jutott, igaz inkognitóban, pár egzotikus beszámoló erejéig. Ma újraolvastam a blogot, és annyira fájt a szívem, mert olyan gazdag az a világ, ami feltárul benne. Finn receptek, angol klasszikusok, befőzés, a gyerekek kedvére készített tésztaételek, sütemények, és mindegyikhez élvezetes körítés, mindig bölcsen, mindig humorral. Vissza fogok térni a jövőben ehhez a bloghoz, például azért, hogy  megkeressem a leghasználhatóbb scone receptet. Hogy végre főzzek finn hallevest, amit ettem eredetiben, de jó, ha van egy megbízható leírás hozzá. Vagy elolvassam újra a kedvenc bejegyzésemet egy szombat délelőtti anya-fia programról, aminek a nyomában én is fölfedeztem a Treehugger könyvesboltot. Vagy egyszerűen csak azért, hogy Eszterre gondoljak, a Tintaleves írójára.

Memento mori.