2018. június 25., hétfő

Zserbópite

Hat-hét éve, amikor még ez a blog teljes erővel dübörgött (és a blogszféra egészen más volt, (lásd Gergő friss bejegyzését a Grundon) a zserbó szétszedése és újbóli összerakása, vagyis újragondolása nagyon népszerű téma volt. Én is készítettem zserbócsigát, zserbókekszet, zserbó pohárkrémet és zserbógombócot.
Mónika, aki jelenleg éppen vadiúj cukrászdája megnyitásával van elfoglalva, zserbópitét újított.

Zserbópite






















10 dkg lisztet, 3 dkg darált diót, 2 dkg kakaót és egy csipet sót összekeverünk. Elmorzsoljuk 10 dkg hideg vajjal. Adunk hozzá 5 dkg szitált porcukrot és 1 tojássárgát. Éppen csak összegyúrjuk, és a hűtőbe tesszük. A töltelékhez kikeverünk 10 dkg vajat 10 dkg porcukorral. Hozzáadunk 2 egész tojást és 10 dkg darált diót. A tésztát a piteformába nyújtjuk, és vastagon megkenjük baracklekvárral. Rákanalazzuk a tölteléket és 180 fokos sütőben 30-35 percig sütjük, míg a tészta megfelelő állagú, a töltelék pedig szilárd lesz, és enyhe színt kap. Ha a pite lehűlt, 0,5 dl tejszínt felforrósítunk, és elkeverünk benne 5 dkg csokoládét. Amikor a massza homogén, a pitére öntjük, és elkenjük.

Ez az újragondolás úgy en bloc mintha feledésbe merült volna. Nem is baj, ami a hagyományos ételeket illeti.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése