Bejárom a Földközi
tengert
A
Scylla kiszolgált öreg bárka volt.
Még Nelson idejében készült, és részt vett a Napóleon elleni háborúban,
eljutott távoli vidékekre, és most kisegítő feladatokat végzett. Anglia és a
Földközi tenger kikötői között ingáztunk. Az ott állomásozó hajóknak vittünk
utánpótlást, postát, a tiszteknek luxuscikkeket, cseréltük a felszerelést. A
legjobb lehetőség volt begyakorolni a tengeri rutinfeladatokat, megismerni a
kikötőket, a nehezebben hajózható áramlatokat. Gibraltár olyan ismerős lett számomra,
mint a szülőfalum. Marseille-ben úgy eligazodtam, mint Himley Hall parkjában.
Málta második otthonom lett, és Észak-Afrika kis kikötői mind emlékezetesek
valamilyen kaland miatt, amikbe a többi fiatal tiszttel együtt vetettem bele
magam. A kalandokba beletartozott a színes bőrű lányokkal való játékosabb vagy
éppen komolyabb enyelgés, ami jó volt, amíg tartott, de az utána következő
üresség riasztott, és később nem is kerestem ezeket a lehetőségeket.
A
ráérős szolgálat lehetőséget adott arra, hogy felfedezzek magamban egy olyan
képességet, amely kihatott egész későbbi életemre, és az alapja lett annak az
életformának, amelyet magamnak választottam, és lehetővé tette életem nagy
kalandját, ami hozzásegített, hogy családot alapítsak. Banális, de kiderült,
hogy remek érzékem van a kártyához, és a szerencsém játék közben sohasem
hagyott el, a mai napig sem. Játszottam
mindenféle játékot az egyszerű hazárdjátékoktól a whistig és a skatig. Mindig
pénzben, és sokszor nagy tétekben. A zsúfolt hajón gyakran egyedüllétre
vágytam, és a kártyaszerencse révén szerzett tekintélyem eredménye volt, hogy
nem gúnyoltak emiatt, hanem békén hagytak.
Az
ismerős útvonalakon való hajózás lehetővé tette, hogy tengerészi képességeimet
és tudásomat tovább tökéletesítsem, és megtanultam olvasni a természet jeleit,
a tengeráramlásokat, a szelek változását, és ezek az összetett tapasztalatok
nagy magabiztosságot adtak nekem, és további tekintélyt a matrózok, és a
tiszttársaim előtt.
Továbbra
is kényes voltam a makulátlan külsőmre, a kabinom rendjére, az étkezések
pontosságára, de mindenekelőtt a szolgálati szabályzat betartására. Szerencsére
megvolt bennem a kockázatvállalás képessége is, és gyakran emlékeztem vissza
apám Francis Crozier és James Clark Ross kapitányokról szóló történeteire. A
Déli sark felé hajózva többször kerültek olyan helyzetbe, amikor csak a gyors
döntések és a hidegvér mentették meg a hajókat és a legénységet. Úgy gondoltam ezekre
az esetekre, mint annak a példájára, hogyan lehet elmenni a végsőkig, de csakis
egy végletes cél érdekében. Alapelvemmé vált, hogy ne aggódjam olyan dolgok miatt,
amelyekre nincs hatásom, de minden követ megmozgassak akkor, ha valóban tenni
tudok valamit.
Néhány
év után úgy éreztem, nagyobb utakra és nagyobb feladatokra is vállalkozhatok. Hadnagyi kinevezésemet még a Scyllán kaptam meg, és a következő poszt
sem váratott sokat megára. Úgy éreztem, kinyílik előttem a világ, de ezzel az
érzéssel nem voltam egyedül. 1869-ben megnyílt a Szuezi csatorna, ami
akadálytalan átkelést biztosított India felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése