2021. szeptember 1., szerda

A Föld körül 1.

Mindig nagy kedvencem volt a 80 nap alatt a Föld körül című Verne-regény*. Olyan sok mindent szerettem benne, de miután többször elolvastam, és minden elérhető filmváltozatot megnéztem, pontosan tudtam, mi az, amit annyira ellenállhatatlannak találok benne. Ez pedig a titok**, amiről egy szó sem esik a könyvben, pedig egyértelmű, hogy Phileas Fogg úgy ismeri a nagyvilágot, mint a tenyerét, és ezt a tudást csak azelőtt volt módja megszerezni, hogy a Reform Club unalmas úriembere lett volna belőle. Ezért elhatároztam, hogy kitöltöm a hézagokat, és elmesélem, mi is történt Phileas Foggal élete  első szakaszában. 

Ez az írás a fan fiction kategóriába tartozik, amikor is a rajongók egy mű előzményeit, folytatását írják meg, vagy éppen egészen máshogy csavarják a történetet, vagy egy mellékszereplő alakját bontják ki egy spin-offban. Először a pemberley.com-on találkoztam ezzel, ahol a tagok ösze-vissza és szétírták a hat Jane Austen regényt (engem is beleértve). Időnként nagyon szórakoztató tud lenni az ilyen történetek olvasása.

Az én írásom nem hosszú, de pár folytatás kitelik belőle.

*A többi Verne-könyv teljesen hidegen hagyott, talán egyet-kettőt, ha olvastam még ezen kívül.

**Nem hagyhatom ki itt az egyik kedvenc mondásomat (eredete ismeretlen): Nem az a titok, amit senki sem tud, hanem, amit mindenki tud, de senki sem beszél róla. 

Világra jövök





Anyámról kevés emlékem van, szinte semmi. Hároméves voltam, amikor meghalt, érthető, ha alig emlékszem rá. Két dolgot tudok felidézni, de néha magam sem tudom, hogy valóság, álom, vagy képzelet ez a pár töredék. Beszaladok egy szobába, ahol anyám a kandalló előtt áll, kezeit kicsit hátranyújtva, mintha melegedne. Nem vele akarok beszélni, őt csak a szemem sarkából látom, egy alacsony, karcsú alakot. Ami mindig zavar, amikor felidézem a képet, az anyám mozdulata és a szoba nyárias fénye közötti ellentét. Beteg volt anyám, azért fázott? Nyár volt, de mégis begyújtottak?  A másik emlék még eltűnőbb. Kocsival megyünk valahová, én jól bebugyolálva hátul, és csak a kocsilámpa fényében feltűnő és eltűnő fatörzseket látom. A szüleim elől ülnek a bakon, de csak érzékelem a jelenlétüket. Ez is elég furcsa emlék, hiszen apámnak sohasem volt sem lova, sem kocsija.

Apám sokkal inkább velem van, bár őt is tizenkét éves koromban láttam utoljára. Miután hajósinasnak adott, nem kerültem haza többé, és ő néhány évre rá meg is halt. Én éppen a Kínai tengeren hajóztam, a hír hónapokkal később jutott el hozzám. Amikor végre visszatértem Angliába, nem volt miért visszamenni abba kis faluba Derbyshire-ben, ahol születtem. A házikót, amiben laktunk, béreltük, és apám szerszámait valószínűleg elvitték a hitelezők, vagy a temetést intézők. Nem hiszem, hogy látnám még egyszer azt a helyet, ahol gyerek voltam, bár minden tapasztalat azt  mondatja velem, hogy ilyesmit nem lehet kijelenteni. Lehet, hogy valamikor mégis elviszem a gyerekeimet, hogy lássák az apjuk szülőhelyét.

Derűs és szép hely volt a falum Derbyshire dombjai között. A völgyben folyt a patak, és a házak a patakot követve épültek egyre feljebb  a domboldalon. A vonat  a domb aljában állt meg, itt folyt a falu élete, a bolt, a posta és a kocsma közelében. Ha az utas leszállt a vonatról, csak meg kellett fordulnia, és pár kilométerre láthatta a régi vár romjait a legmagasabb domb tetején. Az utódok a síkságon építették fel az új lakóhelyet. Himley Hall parkja a patak túlsó partjáig nyúlt, és a falusi gyerekek, köztük én is, gyakran játszottunk arrafelé.

Apám itt született, de ugyanúgy korán elkerült otthonról, mint én. A nagyszüleim is meghaltak, és amikor apám visszatért harminc fölött a tengerről féllábúan, az volt az egyetlen szerencséje, hogy nem matróz, hanem hajóács volt, így legalább tudott olyan munkát végezni, amit az emberek megfizettek, még ha nem is mindenre volt képessége fél lábbal. Őfelsége hajóin szolgált, a világ túlsó felére is eljutott, mégis egy kikötőben zúzta össze a jobb  lábát egy eldőlő árboc, amit a hajósinasok nem tudtak megtartani javítás közben. Apám nem hibáztatott senkit, látott ennél sokkal rosszabb dolgokat is a tengeren. Miután hazatért, a birtokon alkalmazták, és némi segítséggel jól elboldogult. Pár év múlva elvette anyámat. Ő is korán árvaságra jutott, és Himley Hallban dolgozott szobalányként. Harminc fölött volt már, amikor apám valami belső javítási munkát végzett a kastélyban, beszédbe elegyedtek és a következő alkalommal már elő is állt, nem is a lánykéréssel, hanem inkább egy javaslattal, hogy mindketten jól járnak, ha összeházasodnak. Jól érvelhetett, vagy anyám is éppen arra jutott, hogy ideje változtatni, mielőtt túl öreg lesz a gyerekszüléshez, vagy végül túl öreg a munkához, és időskorára nem lesz támasza. Amint lehetett, egybekeltek, és a nővérem egy éven belül megszületett. Csodákat meséltek róla, hogy milyen szép volt, milyen ügyes, milyen gyorsan fejlődött. Nekem nem volt szerencsém találkozni vele, mert a születésem előtt, kétéves korában meghalt. Nyilván sosem jöttem volna világra, ha Anne nem kapja el a torokgyíkot, és anyám nem vágyik olyan erősen másik gyerekre.

Apám tartózkodóan mesélte a történetet, valahányszor rákérdeztem. Úgy tűnt, ő megbékélt volna a lánya elvesztésével, de a kicsi, sovány asszony nem hagyta annyiban, így születtem meg én. Williamnek kereszteltek, anyám apja után, és születésemtől Willnek szólított mindenki, egészen addig, míg új nevet nem választottam magamnak.

Folytatása következik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése