Indiába hajózom
A
Sutherland volt a következő hajó,
amelyen szolgáltam. Hadnagyként már inast is tarthattam, ami az első időben
inkább teher volt, nem pedig a kényelmemet szolgálta. Elég nehéz volt
megértetni a próbálkozókkal, hogy a lágy tojásnak négy percig kell főnie, és
nem ötig, vagy hatig. A fürdővízbe merített hőmérő sem csupán dísz, vagy játék,
hanem műszer, amelynek éppen annyit kell mutatnia, amennyit előírok, és nem tíz
fokkal többet, vagy kevesebbet. A pontosságra vonatkozó elvárásaimat könnyű
volt a hajón teljesíteni, de még ezzel kapcsolatban is sokszor kellett a
kikötőkben kényszerűen egymást váltó embereket emlékeztetni az elvárásaimra.
Mindezek
a kellemetlenségek nem homályosították el a várakozásaimat India felé hajózva.
A hatalmas félsziget, amelyet szubkontinensnek is neveznek a földrajztudósok, a
brit Korona fennhatósága alatt állt, már több, mint tíz éve. De előtte
megcsodálhattam a modern tudomány és technika legnagyobb csodáját, a
Szuezi-csatornát. A sivatagba vágott vízi országút végtelenül széles volt, a
hajónk mellett kényelmesen elhaladt a szembejövő vízi jármű, miközben
figyelhettük a part menti élet változatosságát. Sivatag váltotta az oázisokat,
és teveháton ülő burnuszos beduinok kísérték az utunkat.
A
Sutherland különböző feladatokat teljesített az Indiai
óceánon, és a brit fennhatóság alatt álló kikötőkben. Az 1857-es szipojlázadás
után a Brit Kelet-Indiai Társaság jogai átszálltak a Koronára, és ez a Királyi
Tengerészetnek is komoly feladatokat adott. Láttam a gazdagságot, a maharadzsák
kezében, és az egyre szaporodó javakat a Rádzs, az indiai gyarmatot irányító
tisztviselők tevékenysége, és a Korona
befektetéseinek eredményeképpen. Épült a szubkontinenst átszelő
vasútvonal, amely a Szuezi-csatornához hasonlóan jelentősen lerövidítette a
Távol-keletre vezető utat. Láttam ugyanakkor, hogy ez nem mindenki számára
jelentett egyetemes jót. Például időről időre felütötte a fejét az éhínség,
amelyek megelőzésében és megoldásában nem volt mindig eredményes az
intézményrendszer, köszönhetően a tisztviselők és a helyi uralkodók közötti
ellentmondásos viszonynak. Nagy előrelépés volt, amikor Lord Bentinck, India
kormányzója betiltotta a satit, az
indiai feleségek rituális öngyilkosságát férjük halotti máglyáján. De ez a
barbár és pogány hagyomány még egy ideig tovább élt, és csak Napier kormányzó
tevékenysége nyomán sikerült majdnem teljesen eltörölni. Azt hallottam már
akkor is, hogy egyes eldugott vidékeken még gyakorolják titokban a tiltott rítust, és ez irtózással töltött
el. Ez az irtózás és felháborodás vezetett azután életem egyik legkockázatosabb
cselekedetéhez, miközben tanúja voltam egy elkábított fiatal nő erőszakos
máglyára hurcolásának. De ez jóval később történt, és az életemre sorsfordító
hatással volt, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy végletes kockázatot csak
végletes cél érdekében érdemes vállalni. Igaz, abban az esetben a végső cél még nem
látszott, de visszanézve egyértelmű, hogy ennek a kockázatos cselekedetnek
köszönhetem a családomat, feleségemet, és gyermekeimet.
De
térjünk vissza indiai szolgálatomhoz. A Sutherlanden
és az indiai kikötők angol kolóniáiban gyakran találkoztam magas rangú
tisztviselőkkel és az arisztokrácia képviselőivel, és mindig megcsodáltam makulátlan
öltözéküket, finom modorukat, kifinomult életmódjukat. Erős szándék élt bennem,
hogy egy napon közéjük tartozzam. Ezt a vágyat talán már a Mirandával való
barátságom napjai óta dédelgettem magamban, titokban arra vágyva, hogy elegáns
úrként méltó legyek hozzá. Nem feltétlenül férjként, hanem egyenrangú félként,
akit nem lehet megvetni a származása, vagy iskolázatlan beszéde miatt. Később
Miranda alakja elkopott az emlékeimben, és amikor a terveimen gondolkodtam, már
nem a neki való megfelelés, hanem egyértelműen a társadalmi emelkedés volt a
célom. A kártyanyereségeimet, és a
zsoldom nagy részét a kikötőkben nyílt angol bankfiókokban helyeztem el,
különösen előnyben részesítve a Baring fivérek intézményét, amelynek
megbízhatóságát mindenki dicsérte, aki kapcsolatba került velük.
Egy
idő után azonban beláttam, hogy bármilyen jó is a kártyaszerencsém, a Királyi Tengerészetnél
nem fogok meggazdagodni, ezért tervezni kezdtem, hogy jövedelmezőbb beosztást
keresek a kereskedelmi hajózás területén. Azt még megvártam, hogy korvettkapitányi előléptetésem megérkezzen, majd kérvényeztem nyugdíjazásomat. Tizenöt évet
töltöttem a Királyi Tengerészetnél, és az ez után kapott nyugdíjamat teljes
egészében befektetésekre tudtam ettől kezdve fordítani. Minden pénzemet a calcuttai Barings fiókba
utaltattam, majd ezt a pénzt egy olyan londoni befektetési számlán
helyeztem el, amely a jövőmet volt megalapozandó. Ennek érdekében, egyelőre
csak a bankszámla tulajdonosaként, elhagytam a pórias William nevet, és a
bankfiókban Phileas Foggként jelentkeztem be. Hogy hol hallottam ezt a
fellengzős és ritka nevet, magam sem tudom, de biztos voltam benne, hogy egy
vagyonos úriembernek csakis ilyet viselhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése