The Good Life

Mivel a freeblogos bejegyzések nem elérhetőek (egyelőre), és a múlt havi olvasmányok közül fontos volt Az új élet újraolvasása, a könyvről szóló 2010-es eredeti bejegyzést beteszem ide is:

Sokszor csak a véletlenen múlik, hogy elolvas-e az ember egy könyvet, vagy sem. Az mondjuk nem véletlen, hogy Jay McInerney első magyarul megjelent könyvét (Fények, nagyváros) jónak találtam, ezért megvettem a Lángos csillag fakult, ami egyszerűen elbűvölt, legalábbis így emlékszem rá. Utána jött Az utolsó Savage, és onnantól kezdve McInerney nem érdekelt. Ha fel is figyeltem A jó élet című regény megjelenésére 2007-ben, valószínűleg azonnal eltérített a borító.

New Yorkból hazaindulva, a repülőtéren vettem meg angolul a The Good Life-ot. Azért mert úgy éreztem, még egy könyvre szükségem van innen. Mert Merel épp a nyaralás alatt olvasta el Bright Lights, Big City-t. De főleg azért, mert volt a fülszövegben egy halvány utalás a 9/11-re (But on a September morning the brightness falls horribly from the sky...). A 9/11 nincs benne New York levegőjében, csak éppen annyira, mint  a teremtés története másutt. Kilenc évvel a felfoghatatlan után már készülnek olyan filmek, mint az Emlékezz rám (amit igenis a patiszon miatt néztem meg), amelyben maga a nagy történés szimbolikussá válik, sokkal inkább a hatásai érdekesek. Ilyen könyv a Jó élet is. Tulajdonképpen folytatása a Lángos csillag fakulnak, amit ismét elolvastam, és jólesően meglepő, milyen koherens a kettő együtt. A főhősök, Corinne és Russell ugyanazok, abban az értelemben, hogy ugyanaz a kép rajzolódik ki róluk, csak éppen életük különböző mozgalmas szakaszaiban. A legmeghatározóbbat, gyermekeik születését csak néhány rövid visszapillantásban tárgyalja a Jó élet (kinek a petéje, kinek a spermája, stb.), de végül ez, a gyerekek léte lesz az, ami pontot tesz a történet végére.

Már a gépek becsapódása előtt is válság van Russell és Corinne házasságában, és válság van Luke életében is. A sikeres befektetési bankár úgy döntött, hogy az évek során felhalmozott vagyonából fog élni, miközben könyvet ír. Ez borzadállyal tölti el a feleségét, aki attól fél, ha a vagyon nem gyarapszik, nem tud lépést tartani a hozzájuk hasonlókkal, és megijed a tizenhárom éves lányuk is, aki addig szinte nem is látta az apját, most pedig mindennap ott várja őt az iskola előtt.

A támadás a WTC huszonvalahanyadik emeletén éri Luke-ot, aki az első nap zűrzavarában teszi, ami éppen adódik. Másnap hazafelé botorkálva belebotlik Corinne-ba, aki a regény első oldalain még arra panaszkodott, hogy az ikertornyok egész nap árnyékot vetnek loftjuk ablakaira. Az átélt borzalmak hatására mindketten ugyanazon az ingyenkonyhán vállalnak éjszakai műszakot, és miközben a fényesen kivilágított mentési helyszín  félárnyéka (penumbra, kedvenc szavam a könyvben) végig rájuk vetül, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A regény ebben nagy, annak a folyamatnak a leírásában, ahogy megszületik két ember között a feltétlen bizalom, és ennek a kifejezésére minden testi és lelki eszköz megfelelő. Amit szerelemnek hívnak. Corinne és Luke különbözőképpen reagálnak erre az érzésre, illetve mindarra, ami ezen az érzésen kívül esik. Luke képes lesz újra közeledni szűkebb és tágabb családja tagjaihoz, Corinne viszont vergődik.

Számtalanszor láttunk filmeket a szerelemről (naplementében egymáshoz közelítő ajkak...), olvastunk könyveket róla. Ritkán fedezek fel ezekben az alkotásokban két dolgot, ami a szerelem két nagy hozadéka (ha jól emlékszem), és ebben a könyvben benne van. Hogy életed legborzasztóbb, csak az álmokban megjeleníthető élménye elmesélhetővé és megszelídíthetővé válik, és olyan energiákkal töltődsz fel, amely életed minden más területét is érinti. Néha még akkor is, ha a szerelemnek vége.

Nem utolsó alkalommal olvastam el most sem.

Könyvek 2014. március

Húsvét előtthöz illő kép ismeretlen szerzőtől. Lélekhalászat


Steven Saylor: Római vér (Szerencsére nem okozott csalódást ez a Gordianus történet sem, amely a sorozat első kötete. Bemutatkozik a főhős, a visszatérő szereplők, és persze Róma, amiről az egész alapjában véve szól.)

The Royal Baby Book (A könyv eminens gyorsasággal megjelent az aprócska herceg megszületése után. Nyilván a kézirat betördelve, megszerkesztve várta, hogy az újszülött képeit beillesszék a megfelelő helyre, és azonnal nyomtatták százezer példányban. A sietség csak az utolsó percekre lehetett jellemző, a könyv többi részén ugyanaz a gondos szerkesztői munka látszik, mint a Royal Collection többi kiadványán. Ez az ötödik darabom a jellegzetes négyzetes formátumú könyvecskékből, amelyek a királyi gyűjtemények hihetetlen darabjait mutatják be a megfelelő háttérrel. Ebben éppen a királyi újszülöttek ágyacskáit, cipőcskéit és csörgőit, első falovacskáit és lendkerekes autóit.)

M. C. Beaton: Agatha Raisin and the Quiche of Death (Miután elolvastam a magyar változatot e-könvyvben, nem végeztem félmunkát és elolvastam angolul is, hogy innen folytathassam a következő 22 köteten keresztül. Mit mondjak, jó az eredeti is.)

Joyce Maynard: Nyárutó (Érzelmeim vegyesek a Madison megye hídjai című könyvvel kapcsolatban, de megbocsátó vagyok, mert ez volt az egyik utolsó olvasmány, amiről még anyukámmal is beszélgettünk. A filmről azt gondolom, hogy azért volt sikeres, mert a nagy amerikai álom/mítosz elemeit olyan hatásosan használta fel. A kettő együtt lerakta egy új amerikai toposz alapjait, amely íme ismét világsiker minden formátumban. Salinger valamikori barátnője újraírja a történetet, megbonyolítva egy kamaszfiú szemszögével, és persze bevonva a titokzatos suttogót, aki képes az élet összes problémáját megoldani. A filmet azért megnézem még, ha elémkerül.)

Agatha Christie: They do it with mirrors (A múltkor kicsit megijedtem, hogy talán Agatha Christie elveszítette a varázsát számomra, ezért gyorsan elolvastam egy másik könyét. Szerencsére nem ez történt.)

Lawrence Block: Hope to Die (Rajtam is bebizonyosodik az az üzleti fogás, hogy a sorozatok forgalmat generálnak, hiszen már a tizenötödik Scudder-regényt olvastam el éppen. Block megújítja a saját formátumát, megszólaltatja a gyilkost is. Hagy azért a könyvben meglepetést, mert az olvasó a századik oldal körül rámutat az elkövetőre, és nem is tudja, hogy magára legyen-e büszke, vagy azt higgyje, hogy az író nem figyelt egy kicsit. Nem, az olvasó nem olyan dörzsölt, mint hiszi, az író pedig továbbra is zseniális.)

Tom Nairn: The Enchanted Glass; Britain and its Monarchy (Merel hozta tavaly Londonból ezt a hóttkomoly tanulmánykötetet, amely azt elemzi, hogy miért bálványozzák a britek a királyi családot, miközben azok annyira, de annyira hétköznapiak. A válasz bizonytalan, és nincs hatással a tömegekre. Rám sem.)

Michael John Sullivan: Az elnöki hálószoba titkai (Ha valaki a szabad világ ura, végtelen felelősség terheli, és muszáj ezt megosztani valakivel, vagy éppen oldani valamivel. A szerelem és a szex megoldás lehet mindkét esetre, bár megbízható forrásból értesülhettünk, hogy "a hatalom még a baszásnál is édesebb." Van, akinek mindkettő kell, és erre számos példát szolgáltat a könyv, egyik szórakóztatóbb, mint a másik. New Yorkban nagyon megérintett Theodore Roosevelt két házasságának története, tudtam Jefferson fekete gyermekeiről. Ebből a könyvből Franklin Roosevelt története a kedvencem, aki ugyan béna volt, de nagyon is tele vitalitással. (Rögtön utána Nixon testi-lelki jóbarátja következik.) Mint általában, most is a véletlen rásegített a témára, a könyv elolvasása után megláttam a Király látogatása/Hyde Park on Hudson című dvd-t, amely egy hétvége apropóján éppen Roosevelt kapcsolatairól szól. Az összes nő között a legizgalmasabb persze a feleség, Eleanor, aki 1918-ban bezárta a hálószobája ajtaját a későbbi elnök előtt, és ő maga is a saját életét kezdte élni, barátnője társaságában.)

Jay McInerney: A jó élet (New Yorkból hazaindulván, a repülőtéren vettem meg ezt a könyvet angolul. Nyilván nem véletlen, hogy annyira New Yorkról szól, és az sem véletlen, hogy a 9/11 kataklizmájának ellenpontja egy magas hőfokú végzetes szerelem. Írtam róla akkor egy egész bejegyzést, és most félve kezdtem el újraolvasni magyarul. Szerencsére nem csalódtam, és a második olvasás érthetőbbé tette a befejezést is. Először elnagyoltnak, hirtelennek éreztem a szakítást, vagy a szakítás elkerülhetetlenségének felismerését, de ez így volt jó ahogy volt.)

Az április olyan sok mindent tartogat.

Csokichipszes keksz sütiárverésre

A Segítsüti él és virul, hála a sok támogatónak. Idén sem lesz másképp, reméljük. A licitálás március 30-tól április 2-ig tart, az adományok kedvezményezettje a Suhanj! Alapítvány.  Az idei hozzájárulásom egy pofonegyszerű keksz, igaz van benne néhány csavar. Az elsődleges választási szempont, mint mindig, a csomagolhatóság és postázhatóság volt. Idén még az elkészíthetőség ideje és egyszerűsége is szerepet játszott.

Aki olvassa a blogot, az tudja, miért. Az április egy fokkal még zsúfoltabb lesz, szerencsére kellemes fordulatok is várhatóak. Ezért konkrét sütésre és csomagküldésre csak májusban tudok vállalkozni. A nyertest majd úgyis kárpótolom valami meglepetéssel a várakozásért. Az se riasszon  el senkit, ha április tizedikéig az emailekre sem tudok válaszolni.


Csokichipszes keksz (kb. 40 darab):

Símára krémesítünk 17 dkg vajat, majd hozzáadunk 15 dkg barna cukrot. Kikeverjük, adunk hozzá 1 egész tojást és 2 evőkanál vaníliakivonatot. 25 dkg lisztet elkeverünk 2 teáskanál kukoricaliszttel és 1 teáskanál szódabikarbónával. Ezt a keveréket apródonként hozzáadjuk a vajas masszához, és belekeverünk 22,5 dkg csokichipszet. Folpackkal lefedjük és 1 órát hűtjük*. Utána 10 percet felengedni hagyjuk, közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra. 1 evőkanál masszát gombóccá gyúrunk és sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük. 8-9 percig sütjük, utána 5 percig hagyjuk még a lemezen és átszedjük rácsra. A második adagot másik tepsin süssük, vagy hagyjuk a tepsit teljesen kihűlni. Lehet még belekeverni mást is, például egy kis szárított vörösáfonyát a csoki mellett.

*Maximum 2 napig lehet a tésztát a jégen hagyni nyersen, de akkor 2 óra után formázzuk meg, mert hosszabb idő után kőkemény lesz.

A recept Pioner Woman egyik barátnőjétől való.

Minden résztvevőnek  sok támogatót, a licitálóknak finom sütiket kivánok.

Vegetáriánus vacsoraest

Hamarosan.

Egyébként itt esett meg a dolog:

Kispiac étterem

Nem érek rá blogolni

A portfóliómat írom.

Vöröslencse leves

Első találkozásom a vöröslencsével. Meglepő. A kicsi piros bogyók főzés közben kinyílnak, mint egy virág, színt váltanak. Az ízük egyelőre nekem nem lencse-íz, inkább sárgaborsó. Az egyszerű kis leves HFW három összetevős szakácskönyvéből van.

Vöröslencse leves (3 személyre):

Kb. 10 dkg baconszalonnát apróra vágunk és kevés olívaolajon kisütünk. Hozzáadunk 1 fej apróra vágott vöröshagymát, megsózzuk és puhára pároljuk. Felöntjük vízzel, hozzáadunk 20 dkg vöröslencsét és kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Sózzuk, borsozzuk és merülőmixerrel pépesítjük. Tálaláskor megszórjuk finomra vágott zöldpetrezselyemmel.

A bacon igazából zsír, nem fehérje. Tényleg.

Sajtos Stroganoff

A Stroganoff-bélszín elég gyakori étel külországban. Skóciában a legtöbb pubban láttam az étlapon, ettem is, bár nem hagyott bennem mély nyomokat. Matthew Scudder, akinek a kalandjait elég rendszeresen követem mostanában, feleségül vette régi barátnőjét, aki zsidó, volt call girl, ráadásul vegetáriánus. Ezen kívül persze jó fej, aki még főz is, a legutóbbi könyvben éppen egy tofu-Stroganoffot. Ezen erősen elgondolkoztam, és úgy találtam, hogy halloumi sajt kiválthatja a tofut.

Sajtos Stroganoff (3 személyre):

A halloumi sajtot 1 cm oldalú hosszúkás hasábokra metéljük és olívaolajon pirosra sütjük. Kiszedjük. A maradék olajhoz adunk 1-2 dkg vajat és  1 fej finomra vágott vöröshagymát  kevés sóval megpárolunk rajta. Hozzáadunk 1 gerezd apróra vágott fokhagymát és kb. 30 dkg vastagabb szeletekre vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, és egy kicsit pirítjuk. Adunk hozzá kevés pirospaprikát (nem piros ételt akarunk, csak színeset), felengedjük kevés tejszínnel/mascarponéval. Visszatesszük a sajtdarabokat az ételbe. Hozzáadjuk fél citrom reszelt héját és néhány darab karikára vágott csemegeuborkát. Pár percig pároljuk. Megszórjuk finomra vágott zöldpetrezselyemmel és főtt (barna ) rizzsel tálaljuk.

Innen már tényleg csak egy lépés van a tofuig.

Sajtos pite

Gyanítom, hogy a burek rokona ez a pite, amit egy Stahl Judit-műsorban láttam. A besameles alap tetszett meg. Nem is értem, máskor inkább igyekszem elkerülni, de itt végül nem volt hangsúlyos a sajt és a túró mellett.

Sajtos pite (8 szelet):

Először sűrű besamelt készítünk 4 dkg vajból 4 dkg liszttel, de csak 2-2,5 dl tejjel főzzük fel. Sózzuk, borsozzuk, reszelünk bele szerecsendiót és hűlni hagyjuk. Hozzákeverünk 1 doboz (250 g) cottage cheese-t és fél doboz (125 g) fetasajtot. Ha szükséges utánaízesítjük, és reszelhetünk bele 1 gerezd fokhagymát is. 1 csomag kész réteslapot kigöngyölünk, és kicsit nagyobb lapokat vágunk ki belőle, mint a piteformánk. A forma aljába öt réteget rakunk le, és mindegyiket megkenjük napraforgóolajjal. Erre tesszük a tölteléket, és újabb öt réteget teszünk a tetejére, szintén rétegenként olajozva. A szélét kicsit betűrjük. Nyolc szeletre vágjuk még sütés előtt, és 200 fokos sütőben pirosra sütjük.

A férjem nagy óvatosan egy cikket evett meg belőle. 

Mindent bele kis palacsinták szombat délutánra

Ha körülnézek a szakácskönyves polcokon, akkor azt látom, hogy Jamie Oliver elég sok helyet elfoglal, és közben alig főzök a könyveiből. Forgatom őket, rendszeres hétvégi délutáni lazulós időtöltésnek jók, de  valahogy ihletem nem támad tőlük. Az Olasz kajákat is majdnem így tettem le, de a ricottás palacsintánál eszembe jutott az a maréknyi spenót, amit krémlevesbe való palacsintához mélyhűtöttem, és amely krémleves végül elmaradt. (Az összeaszott zöldségeket ma dobtam ki. Nem helyes.) Cottage cheese volt az alapanyag, az a szemcsés, mégis krémes túró, ami kellemesen sós is. Ez ráadásul zöldfűszeres volt, bár nem igazán virítottak ki belőle a fűszerek.

Túrós palacsinta, vagy inkább puffancs (2 személyre):

1 doboz fűszeres cottage cheese-t összekeverünk 2 evőkanál liszttel, 1 egész tojással és egy kis adag feldarabolt parajjal. Sózzuk, borsozzuk, tekerünk hozzá egy kis szerecsendiót. Kicsit állni hagyjuk. Ha szükséges, adunk még hozzá egy kevés lisztet, és forró serpenyőben, kevés olívaolajon kanálnyi adagokban pirosra sütjük.

Paradicsomsalátával kellmes uzsonna.

Könyvek 2014. február

Edward Hopper képe. Befelé nézünk egy kirakaton. De most jobb kívül lenni.


Agatha Christie: Temetni veszélyes (Az első Christie regényem, tizenévesen, azóta többször olvastam, és most először egy kicsit nyögvenyelős volt. By the way, az érettségi előtt álló szakközépiskolások sosem hallottak Christie-ről, derült ki egy szövegértési feladat kapcsán, sőt Poirot és Miss Marple neve sem rémlett nekik, ami mégis meglepő, bár ezen a téren - vagyis mi mindent nem sejtenek a világ folyásáról a tizenévesek - nem érhet igazi meglepetés.)

Stephen King: The Green Mile (Novemberben ment a televízíóban, és akkor kezdtem sajnálni, hogy a magyar kiadást elajándékoztam. Beírtam az amazonos kivánságlistámra, és mikor egy küldeményem elveszett, ezt kértem helyette. Kerekebb egész lett volna az örök élet megnyerése nélkül, mert benne van nagyon az emberi természet hiteles képe: hogy jók és gonoszak a jók és gonoszak oldalán is vannak. Ez mindennapi tapasztalat, de leírva látni: csendes elégtétel.)

Richard Condon: A mandzsúriai jelölt (Mindkét filmváltozatot láttam, a régebbi, a fekete-fehér változat tetszett jobban. Nyilván abban az eredeti konfliktust lehetett ábrázolni, a mai változat kicsit erőltetettnek tűnt. A könyv mindkettőnél sötétebb, nehezebben megemészthető, depresszív.)

Max Riddington and Gavan Naden: Frances: The Remarkable Story of Princess Diana's Mother (Szépen körbeolvasom az angol királyi család összes fel- és lemenőjét, oldalági rokonait, és most elérkeztünk az in-laws-hoz, a királynő nászasszonyához, Diana anyjához. Eseménytelen élet, ha a köz szempontjából nézzük, eseménydús a magánélet szempontjából. Frances Roche osztályának eminens ifjú hölgye volt: semmi oktatás, bemutatás a királynőnek, házasság tizennyolc évesen. Nagyon rosszul választott, és csak későn eszmált erre rá. Vagy önmagát ismerte meg későn. Vagy túl intelligens volt ehhez az életformához. Tíz évvel a házasságkötés után, négy élő és egy halott gyerekkel, és két vetéléssel később előbb csak finoman távolodik a családjától, majd drasztikusan eltávozik. Ha valahol keresni érdemes Diana problémáinak gyökereit, akkor itt kell, de nemcsak Diana fizetett ezért, hanem Frances is. A második házassága a Diana körüli sajtónyilvánosságra ment rá, és a könyv megírásakor Skócia egy eldugott zugában, egy domb tetjén mindenkitől távol, egyedül élt.)

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite (A kiadó, jó érzékkel, fillérekért ajánlotta az e-könyvet, mint a sorozat első darabját, és én rá is cuppantam, úgy érzem. Abban számította el magát a kiadó, hogy a többi kötettel kapcsoatban nem tudja az amazont űberelni. Tegnap megérkezett az első tíz kötet, annyi pénzért - szállítási költséggel együtt - amennyiért kettő (2) papír és három (3) e-könyvet tudnék megvenni a magyar kiadásokból. Egyelőre szimpatizálok a főhőssel, aki ötven fölötti, csak saját magára támaszkodó nő, a helyszín pedig egy paradicsomi kis falu, olyan, amilyen nincs is. Tényleg nincs, de kellemes belemerülni az ott meg (nem ) történt dolgokba.)

Herbjorg Wassmo: Dina vagyok (Lefárasztott a könyv, de írtam róla itt.)

Lawrence Block: Everybody Dies (Matthew Scudder kalandjainak 14. kötete. Block remek dramaturgiai érzékkel idéz fel egy motívumot az első kötetek valamelyikéből. Akkor az annyira erős hatású volt, hogy mindenképpen kellett egy egész könyvet szentelni neki. Aszerint a régi dramaturgiai szabály, miszerint, ha puska van a színen, annak előbb-utóbb el kell sülnie: "Itt állj, ameddig nem szólítalak." Mick Ballou-t, Matt barátját jellemezte ezzel az erős képpel az író: egyik ellensége fejét egy golftáskában vitte magával Mick, és megmutatta többeknek. A fejnek valahogy vissza kellett térnie a semmiből, és Mattnak a semmiből kell kiderítenie, hogy ez miképpen történhetett. Nem is a nyomozás a legizgalmasabb, hanem az a mód, ahogyan a Matt és Mick közötti barátság hogyan visel el szó szerint mindent. Mindketten szuverén egyéniségek, és szilárdak abban, amiben vannak. És miközben az erkölcsi világrend  két ellentétes pólusán állnak, mindenben támogatják egymást. Nekem ez hiteles.)

"Több dolgok vannak földön és egen, ó Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."