2014. január 1., szerda

Újévi chilis bab hús nélkül

Az újév mégsem lehet meg babból készült étel nélkül, mert mi lesz akkor a jószerencsével. Nem merném megreszkírozni, hogy ez elmaradjon. Az már csak ráadás, hogy milyen jóízű az étel.

Chilis bab hús nélkül (4 személyre):





















1 fej vöröshagymát finomra vágunk, és 2 evőkanál olívaolajban egy kevés sóval puhára párolunk. Hozzáadunk 1 nagy, vagy 2 kicsi gerezd fokhagymát apróra vágva. Ha érződik az illata, már mehet is hozzá 1 csípős és 1 nem csípős zöldpaprika apró kockára vágva, és 1 szárított chili szétmorzsolva. Pár percig  pároljuk, majd félrehúzzuk, és fűszerezzük. Adunk hozzá 1 teáskanál pirospaprikát, chilit, szárított jalapeno parikát, sót, borsot és római köményt. Beleteszünk fél üveg sűrített paradicsomot*, kevergetve pirítjuk kicsit. Hozzáadunk 1 doboz hámozott paradicsomot, és széttrancsírozzuk a fakanállal. Öntünk még hozzá fél doboz vizet, 1-1 doboz leöblített vörös és fehérbabot, és 1 doboz kukoricát. Sózzuk, borsozzuk, teszünk bele 1-2 szem kockacukrot, vagy édesítőszert meg 1 zöldségleveskockát. Körülbelül 1 órát főzzzük, néha megkeverjük. Mikor elkészült, azt hittem olyan csípős lett, hogy leégeti a hajam, de pár óra állás sokat szelídített rajta. Na jó, még mindig borzasztó csípős, de nekem ez pont így jó

*Ez pont akkora, mint a kicsi konzerv, de az üvege később sokoldalúan felhasználható, például salátaöntetet lehet benne szállítani, vagy éppen hógömböt lehet belőle készíteni.

És persze boldog újévet mindenkinek. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése