2021. október 31., vasárnap

#30 könyv / 30.: Kritikailag elismert könyv, amit nem szerettem

 












Nehéz döntés volt letenni valahol a századik oldal körül. A Titkos történet fontos könyvem volt még az első megjelenésekor, az Aranypintyért pedig egyenesen rajongtam.

Megvan, mind a harminc könyv. 

2021. október 27., szerda

A Föld körül 9. Befejező rész

 Kockázatot vállalok










A fürdővíz lett a megmentőm.

Miközben reggelenként felkeltem, megettem a négy perces lágy tojást, megfürödtem a 84 Fahrenheit fokos vízben, felvettem kifogástalan szabású öltönyömet, sétapálcámmal elsétáltam a Reform Clubba, ahol vagy egyedül üldögéltem, vagy ostoba beszélgetéseket folytattam ostoba emberekkel, akik ki sem dugták az orrukat Londonból egész életükben, egyfolytában azon gondolkodtam, mi az, amit annyira hiányolok. Nem jöttem rá. Ma már tudom, amikor itt van velem a feleségem, a gyermekeim, és van egy barátom, akivel vannak olyan közös élményeink, amikor egymásra támaszkodtunk, segítettük egymást, és tudjuk, hogy bármikor újra számíthatunk egymásra. Körbe kellett száguldanom a Földet  hetvenkilenc nap alatt, hogy rájöjjek, mit is hiányolok valójában. Egy habókos képzeletű francia, akinek a könyveiben főleg holdutazásról és tenger alatti városokról esik szó,  megírta ennek a hetvenkilenc napnak a történetét, ráadásul a nyolcvanadikét is, de hogy valójában mi vezetett ide, arról fogalma sincs.

Már régóta tudtam, hogy nem áll meg a Föld forgása, ha a fürdővíz pár fokkal hidegebb, vagy melegebb az általam előírtnál. Mégis, azon a reggelen, amikor  a hőmérő 86 Fahrenheit fokot mutatott 84 helyett, azonnal elzavartam James Forstert. Az új inas fél tizenkettőkor érkezett. Kalandos életű francia volt, aki meg akart kicsit állapodni, és én, akiről azt mondták, legalábbis mióta a Saville Row-n laktam Phileas Fogg néven, hogy a legrendszeresebb és legotthonülőbb ember vagyok az Egyesült Királyságban, az ideális gazdának tűnhettem a számára. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. 

Miután Passepartout-t elláttam a megfelelő instrukciókkal, elindultam a Reform Clubba. Elfogyasztottam szokásos ebédemet (hal readingi mártással, marhasült, ribizlis lepény, sajt), kiolvastam a szokásos újságokat (Times, Standard, Morning Chronicle), megvacsoráztam (ugyanazt ettem, mint délben, csak a halhoz Royal British szószt fogyasztottam), és leültem whistezni a szokásos partnereimmel. Miközben húsz guinea-t nyertem az este folyamán, a kártya melletti beszélgetés az Angol Bankban történt ötvenötezer fontos bankrablásról arra terelődött, hogy a Föld összezsugorodott. Tizedannyi idő alatt körülutazhatjuk, mint száz éve. A Morning Chronicle nyolcvan napra becsülte azt az időtartamot, amely alatt vonaton és gőzhajón körbe lehet utazni a Földet. Én állítottam, hogy még ennél kevesebb alatt is lehetséges ez, de Andrew Stuart ragaszkodott ahhoz, hogy lehetetlen. Végül fogadást ajánlott nekem, nem kis összegben. Ha nyerek, megduplázom a vagyonom, ha veszítek, mindenem odalesz.

Biztos voltam benne, hogy a szükséges kockázatvállalást is beleszámítva csak rajtam múlik, hogy sikeres legyen az utam. Lejátszottam a partit, hazamentem a Saville Row-ra, ahol a megrökönyödött Passepartout-val becsomagoltattam a legszükségesebb holmikat egyetlen táskába, jómagam pedig pénzt vettem magamhoz. A vonatunk nyolc óra negyvenötkor indult, még kényelmesen elértük.

Föld körüli kalandjaim Verne úr könyvében olvashatóak. Most legyen elég annyi befejezésképpen, hogy más emberként tértem vissza Londonba hetvenkilenc nap múlva. Ezt a feleségemnek, Aoudának, és Passepartout barátomnak köszönhetem.

 

VÉGE



1. rész        2. rész        3. rész        4. rész        5. rész         6. rész

7.rész      8. rész

2021. október 24., vasárnap

Főzzünk is

A könyvcserélő kioszkban találtam egy régi L#dl szórólapot, ami annak a sorozatnak a része volt, amelyben  Széll Tamás és Mautner Zsófi közöltek egy-egy receptet egy azon a héten akciós élelmiszer felhasználásával. Az éppen aktuális alapanyag a sertéshús. Mautner Zsófi a Stroganoff bélszínt adaptálja sertéshúsra medvehagymával ízesítve. Széll Tamás a kora ősz alapanyagait egy mediterrán raguban gyűjti össze, és ezzel figyelemreméltó recptet közöl.

Mediterrán sertésragu (4 személyre):













1 evőkanál olívaolajon megpárolunk 1 fej félkarikára vágott vöröshagymát kevés sóval. Belereszelünk 2 gerezd fokhagymát, és néhány keverés után teszünk hozzá 1 evőkanál paradicsompürét. Kicsit megpirítjuk. Hozzáadunk 60 dkg kockára vágott sertéslapockát, vagy combot, fehéredésig kevergetjük, sózzuk borsozzuk. Fűszerezzük kakukkfűvel és oreganóval. Lefedve pároljuk, mindig egy kevés vizet aláöntve. Közben kockára vágunk 1 közepes cukkinit, 1 piros színű paprikát, pritamint vagy kápiát és 1 padlizsánt. A padlizsánkockákat besózzuk, fél óráig állni hagyjuk, leöblítjük, és konyhai papíron megszárítjuk. 1 evőkanál  napraforgóolajon pirosra sütjük a cukkinit, utána a paprikát, és végül a padlizsánt. A sorrend azért ilyen, mert a cukkini és a paprika nem szívja be az olajat, a padlizsán viszont igen.A zöldségeket egy tálban összekeverjük 8-10 szem feldarabolt olajbogyóval és 1-2 szem filézett paradicsommal. Vagyis a paradicsomokat leforrázzuk, meghámozzuk. Négybe vágjuk, és a magvas belsejét kivágjuk. A megmaradt gyümölcshúst cikkekre vágjuk. A zöldségeket összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Amikor a sertéshús 60-70 perc után megpuhul, a húshoz adjuk a zöldségeket, Jól átmelegítjük, utánaízesítjük, és kész.

A körete bulgur, amelyet olajon átforgatunk, sózunk, és kétszeres mennyiségű vízzel felengedve fedő alatt puhára főzünk. 

2021. október 20., szerda

A Föld körül 8.

 

Új életem Londonban









Az  Oriole Plymouthban kötött ki. Búcsút vettem a matróztársaimtól, akikkel megosztottam a legénységi függőágyakat, az egyszerű ételt, és a nehéz munkát. Vonattal Londonba utaztam. Elkezdődött életem új szakasza. William Fogg megszűnt létezni, a helyén Phileas Fogg tűnt fel, és mindent meg akartam tenni azért, hogy az ő élete alapjában különbözzön elődje életétől. Ehhez megvoltak a lehetőségeim, de nem akartam elkapkodni a dolgot. Egy viszonylag egyszerű hotelben szálltam meg a Piccadilly közelében.

Érdeklődtem, hol készíttethetnék igazán elegáns és jó minőségű öltözéket, és a hotel portása kicsit bizalmatlanul, de a Saville Row-ra irányított. Úgy vettem észre, nem nézi ki belőlem, hogy megbírok az ottani árakkal, és talán arra számított, hogy megszégyenülve térek vissza. Nem tudhatta, hogy engem meglepetés már nem érhetett. Pénzem a fényűző élethez szükségesnél több volt, és épp eleget tudtam arról, hogy milyen is egy gazdag ember viselkedése. Tudtam milyen képet akarok magamról mutatni: mindegy honnan szereztem, sok pénzem van, és ezzel azt teszek, amit akarok. A célzatos kérdésekre nem válaszoltam, de azt sejtetni engedtem, hogy a több rend elegáns öltönyt lesz hová fölvennem. Azt is megjegyeztem, méretvétel közben, hogy eddig nem találtam magamnak megfelelő házat Londonban. Elsoroltam az igényeimet, amelyek  nem voltak szerények, de egyértelmű volt, hogy a magamfajta úriembernek komoly elvárásai vannak. A szabóság vezetője ajánlott néhány ügynökséget, de arra is felhívta a figyelmemet, hogy az utca elején a hetes számú ház régóta kiadó. Elegáns a környék, a ház nagy és tágas, igényesen berendezve. A házban halt meg Sheridan, a híres angol szónok, igaz, azóta több bérlője is volt. A ház előtt sétáltam vissza a fogadóba. Impozáns, ötemeletes épület volt, a hatodikhoz az alagsori konyhába vezetett le a bejárat mellett egy lépcső. A hátsó kertben sokféle növény burjánzott. Az a fajta angol kert volt, ami látszólag elvadult, mégis pontos tervezőmunka alapján alakult ki. Két erkély is volt a házon. Úgy véltem, hogy az első emeleti kőpárkányos nagyobbik a fogadószobából nyílik, míg a fölötte lévő szinten a fő hálószobába vezethetett a kisebb, vasrácsos erkély. Elegáns volt maga a ház is, minden tervemnek megfelelt. Másnap felkerestem a szabó által említett ügynökségeket, és a másodiknál, hosszas válogatás után megállapodtam a Saville Row-i ház mellett, ahová a következő hónapban be is tudtam költözni. Addigra elkészültek az öltönyeim, amelyeket már az új lakcímemre küldettem. Rendeltem még cipőket, fehérneműt, különböző kalapokat, és olyasmit is, ami még sohasem volt a birtokomban: több sétapálcát. Szerény szállásomat minden különösebb ceremónia nélkül hagytam el. Mikor a számla rendezésekor megkérdezték a címemet, ahová a postámat utánam tudják küldeni, röviden csak annyit feleltem: nem kívánom megadni. Nem mintha egyetlen levelet is kaptam volna a hotelben töltött hetek alatt, és nem számítottam arra, hogy akár  egyetlenegyet is fogok kapni új, divatos címemre. És ez így volt jól.

Már beköltözésem másnapján a Baring testvérek bankházába hajtattam bérkocsin. Gondosan kiválasztottam a délelőtti alkalomhoz való öltözetet, a hozzávaló kalapot, és sétapálcát. Ahogy megmondtam a nevem, és a bankigazgatót kérettem, a portás nem látszott különösebben megrendülni, de ahogy kijött az igazgató irodájából, már sokkal mélyebben hajolt meg, és nagyságos úrnak szólított. A tanácsteremben, ahová bevezettek, hamarosan megjelent az egyik Baring fivér, és nagy lelkesen szorongatta a kezemet. A calcuttai és San Franciscói fiókokból nyilván megérkeztek már azok az átutalások, amelyeket ott rendeltem meg a bank pénztáraiba befizetett összegek alapján, és amelyek biztosították nekem, hogy a londoni központi fiókban bármekkora összeget felvehettem látra, pusztán a nevem bemondásával.

Miután megbeszéltük a rendszeres kiadások, a készpénzforgalom, és a befektetések ügyét, kéréssel fordultam Baring úrhoz. Mivel agglegény vagyok, nem akarok nagy háztartást vezetni, személyi szolgálatomra elég lesz egy inas, de az étkezéseket, és a társasági érintkezést szívesen bonyolítanám egy patinás klubban. Tudna-e Baring úr javasolni ilyet, és amennyiben igen, lenne-e ajánlóm a tagfelvételkor? Baring úr nem habozott, és a Reform Clubot ajánlotta, ami ráadásul sétatávolságra volt új otthonomtól. Mire a klub tagfelvételi értesítése megérkezett, már alkalmaztam is egy inast. James Forster jó ajánlólevelekkel rendelkezett, de jó néhány hónapba telt, mire sikerült maradéktalan megelégedésemre végeznie a munkáját. Elvártam tőle, hogy minden személyem körüli teendőt ugyanabban az időben, ugyanúgy végezzen, beleértve a reggeli tea felszolgálását, a lágy tojás főzési idejét, és a fürdővíz hőfokát is.

Végül kialakult a napirendem. A reggeli elfogyasztása és a  84 Fahrenheit fokos fürdő után felöltöztem, elsétáltam a Reform Clubba, ahol mindig ugyanabban az időben, ugyanannál az asztalnál ebédeltem és vacsoráztam egyedül. Az étkezések előtt és után újságot olvastam, és whisteztem. Mindig én nyertem, de a nyereségre nem volt már szükségem. Ezt a pénzt jótékonyságra fordítottam. A kártya most is szórakoztatott, a társalgás kevésbé, kivéve, amikor utazásról, vagy távoli tájakról volt szó. Éjfélkor értem haza, és másnap minden kezdődött elölről.

Végtelenül untam magam.

1. rész        2. rész        3. rész        4. rész        5. rész         6. rész

7.rész

2021. október 17., vasárnap

#30 könyv / 29. A könyv, amit nem olvastam el

Nagyon vártam ezt a könyvet. 













Az alatta lévő kettőt, A szépség vonalát és a The Swimming-Pool Libraryt  nagy élvezettel olvastam, de ennél nem jutottam tovább az első oldalnál.

Fogok még próbálkozni.


2021. október 13., szerda

A Föld körül 7.

 

Átkelek a Csendes óceánon és a rövidebb utat választom hazafelé









A hazaindulás azt jelentette, hogy meg kellett kerülnöm a fél földgolyót, és az látszott praktikusabbnak, hogy nem visszafelé, hanem előre indulok. Úgy gondoltam, gyorsabban fogok haladni a Csendes óceánon, ezért Yokohamában egy útra szóló állást vállaltam a Chichester nevű gőzhajón. Nyilván egy útra sem kapitányként, sem első tisztként nem alkalmazott a társaság, amelynek ez a pompás hajó a tulajdonában volt. A gőzgépek mellett vitorlái is voltak, így erősen reméltem, hogy pár hét alatt San Franciscóba érkezünk. A feladataim nem voltak nehezek, tulajdonképpen a tisztek nekem továbbították a túlságosan egyhangú, vagy a képességeiket meghaladó feladataikat, és én ezeket mind megoldottam.

San Franciscóban elrendeztem a pénzügyeimet. A még nálam lévő, és ide utalt bevételeimet elindítottam Londonba, és vonatjegyet váltottam New Yorkba a Pacific Rail Road utasaként. 3786 mérföldet kellett megtennem vasúton, de ez az utazás nem volt veszélytelenebb, mint az átkelés a Malakai szoroson. Az út első szakaszát még mindig az indiánok és ragadozó állatok tartották ellenőrzésük alatt. Amíg a vonat Omahába nem ért, addig bármi előfordulhatott. Az indiánok megállítják a vonatot, és váltságdíjat követelnek, vagy köveket hengerítenek a vonat útjába, és élvezettel nézik, amint nagy csikorgással fékezve megáll. Még az a legszerencsésebb esemény, ha egy vonuló bölénycsorda kerül a vonat útjába, de akkor is több órát kell vesztegelni, míg a több ezer állat átvonul a síneken.

Hét napig tartott az út New Yorkba, és elmondhatom, hogy életemben nem töltöttem még ilyen kényelemben nemhogy hét napot, de kettőt sem. A nagy termes kocsi napközben alkalmas volt a kényelmes nézelődésre. Éjszakára az ülések függönnyel elválasztott diszkrét fekhelyekké alakultak, és az étkezőkocsi éjjel-nappal az utasok rendelkezésére állt. Csendes tervezgetéssel töltöttem az időt az utazás alatt. A kalandokból éppen elegem volt, kényelmesen akartam élni az életemet, amit az összegyűjtött pénzem biztosított számomra. Úgy kellett Londonba érkeznem, hogy senki se tudja, ki vagyok. Hogy William Fogg haló poraiból egyszer csak feltámadjon Phileas Fogg esq., vagyis nagyságos úr.

Eljátszottam a gondolattal, hogy jegyet váltok az első induló gőzösre, és végiglustálkodom az Atlanti óceánon való átkelést is, de még mindig William Fogg voltam, akinek meg kell dolgoznia a megélhetéséért és a jövőjéért. Elvetettem azt az ötletet, hogy tiszti rangomat felhasználva elszegődjek egy hajóra. Egyrészt így nehezebben találtam volna helyet, másrészt nem akartam magamra felhívni a figyelmet. Ruháim, amikben már jó régóta utaztam, megsínylették az állandó használatot. Egyetlen táskám volt, amiben a tisztálkodó szereimen és egy váltás ingen kívül nem volt semmi. Beleolvadtam a rakparton őgyelgő tömegbe, és névtelen tengerészként hamarosan elindultam Anglia felé  az Oriole fedélzetén.

1. rész        2. rész        3. rész        4. rész        5. rész         6. rész

2021. október 9., szombat

#30 könyv / 28: Kedvenc romantikus könyv

 Kedvezményes ajánlat: egy regényben két romantikus történet, amelyek a legmeglepőbb módon szövik át egymást.













De senki nem gondoljon valami Mills & Boon, vagy Tiffany féle nyáladzásra. Az angol líra íródik újra, miközben az irodalomtudomány kap némi ejnye-bejnyét, és a Viktoriánus társadalom működését, hogy ne mondjam, képmutatását is elég jól megismerjük.. Hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató. 

Készült belőle film, nekem még az is tetszett. (Magyarul Költői szerelem címen)

2021. október 6., szerda

A Föld körül 6.

 

Kína felé veszem az irányt









Calcuttában válogathattam az állásajánlatok között, végül az Arethusa kapitányának mondtam igent, aki éppen Hongkongba készült egy nagyon fontos szállítmánnyal. Első tiszt lettem a hajón, ahol a fizetésem jóval magasabb volt, mint korábban, és olyan szerződést kötöttem, amelynek alapján a rakomány értékének ugyan alacsony, de tényleges pénzösszegben kifejezve nem megvetendő százalékát is megkaptam minden sikeres út után. Hogy mi volt a rakomány, azt pontosan csak a kapitány tudta, én a biztonságos navigálásért, az emberek beosztásáért és a feladatok számonkéréséért voltam felelős, ami nem volt kis feladat a viharos Malakai szorosban, és azzal a kevésbé válogatott legénységgel, ami arrafelé elérhető.

Itt is ugyanaz volt az alapelvem, mint korábban: mindenkinek el kell végeznie a feladatát maradéktalanul, ellenkező esetben a zsoldjával, vagy az állásával fizet a mulasztásért. Gyorsan szereztem tekintélyt, mert csak egyféle megoldást fogadtam el, minden helyzetben, a sajátomat, amely a tengeren mindig eredményre vezetett. Néhány év az Arethusán közelebb vitt a célomhoz, amikor egy rivális, és sokkal nagyobb tekintélyű kereskedőcég felajánlotta, hogy legyek az egyik hajójuk, a Phoebe kapitánya, amely a Sanghaj-Yokohama-Nagaszaki útvonalon szállított árut, és jól fizető utasokat is. A következő években számtalanszor megfordultam ezekben a kikötőkben.

Ez az új beosztás az anyagiak mellett más előnyökkel is járt. Kapitányként meghívhattam az asztalomhoz a tekintélyesebb utasokat. Azt nem éreztem feladatomnak, hogy én szórakoztassam őket, de erre nem is volt szükség, szórakoztattak ők engem. Eközben meg tudtam figyelni az öltözködésüket, beszédmódjukat, viselkedésüket, hogyan használták az evőeszközöket, hogyan választották ki a megfelelő bort és szivarokat a nem túl gazdag választékból, de főleg azt, hogy az urak milyen módon kezdeményeztek társalgást a hölgyekkel, hogyan tüntették ki őket a figyelmükkel, és egymás között hogyan érzékeltették, hogy tudatában vannak a saját és a többiek társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetének.

Kapitányként az egyenruhám felmentett az alól, hogy ezekben a játszmákban részt vegyek, és nagyon jól láttam, hogy az asztalomhoz invitált gazdag hölgyek milyen leplezetlen kíváncsisággal figyelnek, bár néhány esetben inkább más szó írta volna le a viselkedésüket. Én mindegyikükkel udvarias voltam. A vidékünkre jellemző kiejtést régen elhagytam, és tudatosan csiszoltam a beszédemet semleges hangzásúra, a viselkedésemet pedig az ilyen körökben elvártra, ezért bármilyen társaságba be tudtam illeszkedni. De nem akartam semmilyen bonyodalmat, ami a terveimet veszélyeztetné, ezért a gáláns, de tartózkodó bókokon kívül  nem merészkedtem veszélyes vizekre hölgytársaságban. Megtakarításom, vagy már lassan nevezhettük a vagyonomnak is, szépen gyarapodott, ezért úgy döntöttem, hazafelé indulok.

1. rész        2. rész        3. rész        4. rész        5. rész

 

2021. október 3., vasárnap

#30 könyv / 27: Kedvenc sci-fi/fantasy

 













Ez a könyv a közeli jövőben játszódik, ahol az élelmiszerek szintetikusan készülnek, és minden is megoldható. Például az időutazás, memóriatörlés, ilyenek. Véletlen, hogy az időutazás egyik kitalálója Jane Austen rajongó, és egymás után küldi a missziókat a 19. század eleji Angliába, hogy ismerjék fel az írónő korai halálát okozó betegséget, ha lehet, gyógyítsák is meg, így adva lehetőséget újabb művek születésére és a félbehagyottak befejezésére. Ez nem veszélytelen vállalkozás, mert minden időutazás, legyen az bármely korba, és bármely helyre vezető, megváltoztatja valamilyen mértékben a jelen arculatát.

Egy orvosnő és egy színész indul el az 1815-ös Londonba, ahol először a bankár Henry Austent, Jane bátyját kápráztatják el vagyonukkal, szépségükkel és barátságuk felajánlásával. Majd Henry javaslatára megismerkednek elvonultan élő nővérükkel, és a vidék, Chawton falucska annyira megtetszik nekik, hogy oda is költöznek, és végül háborítatlan fél évet töltenek ott. Eközben a két időutazó egymásba szeret, szoros barátságot köt Jane-nel, és még a titokzatos betegséget is diagnosztizálják. Mielőtt az időablak bezárul, javasolnak egy egyszerű kezelést, amellyel a krónikus betegség halálossá válása elkerülhető, és huss, már el is tűnnek. 

Visszatérve megtudják, hogy Jane Austen megérte a nyolcvanas éveit, és írt még tizenhét (17) regényt. Ezzel el is vesztette azt a misztikus érdeklődést, amellyel a munkásságát kísérte a közvélemény, és amely most a Bronte-nővérek felé fordult. Az időutazókat félrértések tömkelege, és a memóriatörlés várja, de egymástól függetlenül mindketten ugyanoda mennek vissza búcsúlátogatásra, ahol boldogok voltak. 

Ebből a véletlen találkozásból születik egy olyan utolsó fejezet, ami még Jane Austennek is tetszene. Én odavoltam érte.

Úgy lefordítanám ezt a könyvet. Vajon melyik kiadó kapna rajta?