2014. augusztus 2., szombat

Könyvek 2014. július


















Koszta József harminc évig lakott egy szülővárosom melletti tanyán. A tanya rég eltünt, de a képek ott voltak a helyi múzeumban, szinte évente láttam  őket. Azután hosszú ideig nem. Most gyűjteményes kiállítása volt a Paraszt Párizsban, és kétszer is elmentem megnézni, mert ismerős volt, mégis új. Nem hittem volna, hogy a tanyák, fejkendős nők, viharos alföldi egek mellett tengert is festett. Csak három ilyen kép volt, eldugva egy kicsi sarokszobában, de mégis a legerősebb hatásúak.


Elliot Roosevelt: Mrs. Roosevelt gyilkost keres (Néhány hónapja egy kis pletykakönyvben, meg egy egészen fogyasztható filmben találkoztam Roosevelték magánéletének érdekes kis titkaival. Amikor kinyitottam a könyvet, és azt olvastam, hogy "Mrs. Roosevelt kopott kerti karosszékben üldögélt a pázsiton, előtte a Hyde Park gyümölcsöse...s a hosszan kanyargó Hudson folyó..." úgy döntöttem, nem hagyom ott. Szórakoztató volt, különösen azok a részek, amikor az elnök Elliot fia segítségével lépett a terembe, például. Elliot Roosevelt nem volt méltatlan az apjához, de írói tehetség nem szorult bele. A könyvek írására (volt belőlük vagy tizenöt) szerződtetett egy szellemírót. Annak annnyira megtetszett a franchise, hogy Elliot Roosevelt halála után is írta még őket, még mindig főnöke neve alatt, mondván, előkerültek a hagyatékből. Bájos. )

J. K. Rowling: The Silkworm (Ach. Ebbe a szerzőbe viszont jutott írói tehetség, nem is kevés. Jók a figurák, plasztikusak a helyszínek, a történet úgy csavarodik, hogy minden kanyarban van valami meglepetés, és amikor büszkén kimondanánk, hogy mi is rájöttünk a gyilkos személyére, akkor, hopp, a megoldás egészen másfelé mutat, és szét kell tárni a kezünket. Igen, itt volt előttünk a kulcs, az arcunkba tolva, nagyon is agresszíven, mi folyton elhajoltunk, hogy mi ez a mellékszál, de egy kicsi logikával rájöhettünk volna, hogy ez sem mindegy. Nemhiába a kedvenc mondatom ilyenkor: "Itt állj, ameddig nem szólítalak." Szűk másfél év telt el a két Cormoran Strike-történet kiadása között, és most szoríthatunk, hogy jövő karácsonyra itt legyen a következő. Szépen fejlődnek a karakterek, megint megtudtunk néhány intimitást Cormoran élettörténetéből, Robinról kiderült, hogy nem is az a precíz titkárnő, aki szeretne lenni, hanem invenciózus, szuverén nyomozó is lehet akár. Kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz itt szerelmi szál, vagy nem bánom legyen, majd a tizedik kötet környékén.)

Szécsi Noémi: Az utolsó kentaur (Ezt is nagyon élveztem. Amikor kicsit utánaolvastam csak fanyalgó kritikákat találtam a neten, pedig ez a könyv annyira szórakoztató, és idetolja az arcunkba saját magunkat, pár évvel ezelőttről. Meg egy csomó alakot, akikkel tele vannak a magazinok, meg az idióta tévéműsorok, és szigorúan csak néhánynak szeretnék a helyében lenni, és csak egészen rövid ideig. Budapest, Magyarország, a harmadik évezred első évtizede vége felé éppen ilyen volt, és ha nekem segített valamit az élet derűsebb szemlélésében, akkor csak annyit, hogy mások is érzik az életet szűk, egyfelé vezető folyosónak, de ennek nemcsak mi magunk vagyunk az okai.)

Rakovszky Zsuzsa: A hold a hetedik házban (Nem olvastam még semmit az író/költőnőtől, sem prózát, sem verset. Mindig nagyon szimpatikusan nyilatkozik, ha megjelenik egy-egy könyve, és elég termékeny is. Ha boltokban belelapoztam  bármelyik regényébe, akkor mindig úgy éreztem, hogy ő a tipikus kismester, aki jól bánik a formával, de a látószöge kicsi. Ez a novelláskötet igazolja ezt. Csevegő hang, ami tökéletesen visszadja a gyerek, az idős nő és bármelyik korosztály gondolatait, élettel teli párbeszédek, és minden történetben a tehetetlenség, hogy nem tudjuk alakítani az életünket, mert a forma, a társadalom erősebb, és szorít bennünket egyformára. De sajnos, a katarzis elmarad, nem érzek elnyomhatatlan késztetést, hogy megváltoztassam az életemet, pedig nagyon jó íróval van dolgunk, az biztos.)

Ian McEwan: Sweet Tooth (Miután unortodox módon felrúgott minden szabályt a Vágy és vezeklés írásakor, az író képes leírni a következőket a 224. oldalon: "Véleményem szerint, létezik egy íratlan megállapodás az olvasóval, amelyet az írónak tiszteletben kell tartania.Az elképzelt világ egyetlen eleme, vagy egyetlen karaktere sem áldozható fel az író szeszélyeinek. Az elképzelt világnak olyan szilárdnak és saját törvényei szerint létezőnek kell lennie, mint a valóságnak. Ez a megállapodás kölcsönös bizalmon alapszik." Ez se véletlen, egy folyamatos szemfényvesztés áldozatai vagyunk, de ez most korán sem annyira húsbavágó, mint az Atonement lapjain. Ott az utolsó lapon csak nézünk, hogy hogy mi az, ami a regény univerzumában megtörtént, és mi az, ami nem. Itt is az utolsó lapon tudunk meg dolgokat, de az, hogy legalább megtudjuk, azt jelenti, hogy jó vége lett a történetnek. Legalább.)

Charles J. Shields: Így megy ez: Kurt Vonnegut élete ("...félisten volt, főleg amikor híres lett, egy okos, bölcs, szellemes ember, tudott közönség előtt beszélni, és az egyik legszeretetreméltóbb ember lenni, akihez közel érezted magad. De személyes szinten a hozzá legközelebb állóknak egészen más ember volt..." Egyik unokaöccse írta ezt Vonnegutról, és végig az volt az érzésem, hogy a könyv olyan valakiről szól, akit ismerek. Elég depresszív.)

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult (Lawrence Block tíz regényt írt az intelligens betörő kalandjairól. Ez az utolsó, és a harmadik, vagy negyedik, aminek nekiveselkedtem. Most végre élveztem is. Rájöttem, mit kell komolyan vennem, és mit nem, és mire számítsak.)

Ira Levin: Rosemarynek nagyfia van (Az író visszatért hőseihez majdnem harminc év múlva. Továbbfűzi a történetet: mi lesz azzal, akinek az anyja ember, az apja pedig a Sátán. Nagyon emlékeztet a sorsa arra, akinek az anyja földi halandó, az apja pedig az Isten. Nyilván nem ugyanolyan, de nem szenvedés és ellntmondások nélküli. Az író eljátszik a gondolattal, hogy visszacsinálja az egészet, és nem szabadítja rá a világra a gonoszt, azután mégis...)

Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes (Akkor folytassuk a többi kilenc kötettel.)

Hyde Park Gate News: The Stephen Family Newspaper (Virginia Woolf, a nővére Vanessa, és bátyja Thoby több éven keresztül családi újságot adtak ki. Kézírással, egy példányban, amelyben családi híreket, rövid történeteket adtak közre, elsősorban a szüleik szórakoztatására. Nem sok irodalmi értéke van, sokkal inkább egy jószemű pszichológus kellene hozzá, és az, amit ő kiolvasna ezekből a lapokból talán valóban sokat hozzátenne a későbbi művek értelmezéséhez, de az amatőr is elég sokat kiolvashat belőlük. Hogy a legkisebb édestestvér ki van zárva a szerkesztésből. Hogy fogyatékos féltestvérüket, sosem nevezik nevén, csak egy nyakatekert gúnynévvel. Hogy anyai féltestvéreiket, még imádott nővérüket, Stellát is némi szarkazmussal emlegetik. A lap "kiadása" anyjuk halála előtt egy hónappal szakad meg. Egy év múlva Stella is halott. Tiz év múlva, sok szenvedés után meghal az apa is, és amikor éppen elkezdődne az új élet Bloomsburyben, meghal Thoby is huszonhat évesen. Mindig úgy éreztem, csoda, hogy ezek után Woolf egyáltalán fel tudta emelni a tollat, ráadásul ilyen  remekműveket írjon.)

Jane Austen: Büszkeség és balitélet (Merel megajándékozott egy könyvtári kiárusitáson vásárolt angol nyelvű kis kötettel, amely nyilvánvalóan a Pride and Prejudice megfelelő feldolgozásához ad segítséget. Ettől kedvet kaptam az újraolvasásra, újra átlapoztam a filmsorozathoz készült képeskönyvet, és most a háttérben mi más menne, mint a nevezetes Colin Firth-ös sorozat első órája (a hatból). Megunhatatlan.)

Sajnos, nagyon rövid a szabadság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése