2019. március 25., hétfő

Sült csirke extrákkal

A képen egy közönséges sült csirke látszik, de van a készítésben, és a végeredményben egy kis csavar. A szokásos összetevőkön kívül, egy jó mustáros vinaigrette mártás is van rajta, ami teljesen megváltoztatja az étel jellegét. Olyan, mintha a sült csirkét egy meleg krumplisalátával ennénk, ami leginkább a bécsi krumplisalátára emlékeztet. Igen, arra, ami húslevessel készül.

Sült csirke vinaigrette mártással (2 személyre):

















4 csirke felső combot sózunk, borsozunk, beszórjuk valamilyen fűszerkeverékkel. 6 közepes szem burgonyát meghámozunk, egészen vékony szeletekre vágjuk. Egy megfelelő méretű sütőtálat kikenünk 1 evőkanál olívaolajjal, és belerétegezzük a burgonyát, enyhén sózzuk, borsozzuk. 1 fej karikára vágott vöröshagymát terítünk el rajta. Ezt előtte lehet 10 percet sós vízben áztatni, hogy enyhébb íze legyen. A tetejére tesszük a csirkecombokat. 3 gerezd fokhagymát félbevágunk, és a combok közé dugdossuk. 3-4 szép petrezselyemszálat a combok köré terítünk, és az egészet leöntjük a következő vinaigrette mártással: 2 evőkanál borecet, 2 teáskanál mustár, só, őrölt bors, fél teáskanál provence-i zöldfűszer keverék. Ha minden feloldódott, és elkeveredett, aminek lehetett, akkor adunk még hozzá 1 evőkanál olívaolajat, és jól összerázzuk. 190 fokos sütőben 50 percig sütjük. Ekkor a csirkedarabokat megfordítjuk, és még 15 percig sütjük. Ha a krumpli puha, ismét a bőrös oldalukkal felfelé fordítjuk a felső combokat, és az ételt 10 percig pihentetjük tálalás előtt.

A Simply Recipes hírleveléből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése