2021. augusztus 23., hétfő

Lekvárfőzés

 Lekvárt mindig főztem, és mindig befőzőcukorral. Igazán nem voltam elégedett soha, mert a lekvárok állaga gyakran nem stabil. Viszont a hagyományos módszerbe (főzés, kavargatás a végtelenségig) nem akartam belevágni, mert sok bizonytalansági tényezőt láttam: leég, oxidálódik, vagyis elveszti a színét, táplálkozási értékét. Most sikerült összekombinákni egy olyan módszert, ami talán mindkét módszerből az előnyöket használja fel. Az első rész Mautner Zsófi gyümölcsöntetéből származik, a második pedig a Mein Landrezept folyóirat leírásának egy részét használja fel. Eddig jó.

Szederlekvár (tetszőleges mennyiségre):













A szedret leszárazzuk, megmossuk. Egy tűzálló tálban összekeverjük 3 evőkanál mézzel, és 3 evőkanál vízzel és 200 fokos sütőben 25 percig sütjük. Miután valamennyit hűlt, szitán áttörjük, hogy a magok visszamaradjanak. A gyümölcspépet megmérjük, összekeverjük ugyanannyi kristálycukorral és lassú tűzön kb. fél óráig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, fejjel lefelé állítjuk pár percre, utána kidunsztoljuk.

Dunsztolás alatt azt értem, hogy újságpapírba csomagolva párnák és takarók között hagyjuk kihűlni. Még nem mertem kipróbálni a mosogatógépben fejjel lefelé végigfuttatott 70 fokos programot. Talán legközelebb.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése