Egy grafikus, a szép nevű Aliste Lizerralde takaros grafikákat készít tévésorozatok helyszínei alapján. A választék megtekinthető és megrendelhető itt. Sajnos dr House lakását még nem rajzolta meg a hölgy.
Adam LeBor: Budapest protokoll (Pontosan tudom, miért vittem el ezt a könyvet április első hetében külországba magammal. A négy évvel ezelőtti első olvasáskor az volt a véleményem rövid summázata, hogy ezt csak hajszál híján úsztuk meg. Most meg csak kapkodtam a fejem, hogy a szerző hogyan látott a jövőbe. Hát nem jobban, mint Orwell, de ez is éppen elég.)
Lawrence Block: All the Flowers are Dying (A Scudder-sorozat utolsó darabja. Még egy könyvet írt Block Scudderről, de az egy visszatekintés. Ebben a könyvben az író elvarrja az előzőben nyitva hagyott szálakat, és végül legyőzi a kísértést Scudder megölésére, de ez nyilvánvalóan nem könnyű a számára.)
Alon Schmuckler: Rekviem Teofilért (Két könyvet olvastam el ebben a hónapban Mozartról, mindkettőnek az a feltételezés az alapja, hogy Mozart nem halt meg azon a napon, amikor gondolták. Ebben a szerző szép hosszú és mozgalmas életet ad neki, csupán a tehetségét veszi el tőle, valamiféle negativ
Deus ex machina segítségével. Hiába termékeny a szerző, a kutya sem figyel fel a szerzeményekre, amelyeknek végül nyoma veszik. Mint a valóságban.)
Helen Fielding: Mad about the Boy (Nem akartam ezt a könyvet elolvasni, de egy végtelennek tűnő nap kezdetén ott álltam a marseille-i pályaudvaron olvasnivaló nélkül, a választék meg kb. ötven angol nyelvű könyvből állt, és még ez volt a lehető legjobb választás. Mire éjjel egykor beszálltam a repülőtéren az autóba, már ki is végeztem. Nem állítom, hogy minden sort becsületesen elolvastam, főleg azt hagytam ki, amiben Bridget ifjú szeretőjével enyeleg sms-ben, twitteren és a valóságban. Valahol a századik oldal körül már sejtettem a végét is. Mindazonáltal a könyvnek volt egyfajta hitelessége a számomra, különösen a Mark Darcy halálával kapcsolatos részekben.)
Eva Baronsky: Mozart felébred (A második Mozart-könyvben Mozart meghal ugyan, de kap egy ráadás évet a kétezres években, természetesen Bécsben. Be tudja fejezni a rekviemet, szerelmes lesz, és persze ezt az évet is kitölti a zene. A kéziratok, persze újra elvesznek. Mint a valóságban.)
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz (Elindult a verseny
Az év könyve címért, és rögtön van is egy esélyesünk. Nem dicsérném sokat a regényt, talán írok még róla bővebben, most legyen annyi elég, hogy tökéletes. Grecsó faluja egyébként alig húsz kilométerre van ide, gyakran átautózom rajta. Ez mondjuk nem vesz el és nem ad hozzá a könyvhöz, de megkérdeztem két onnan bejáró tanítványt, hogy ismerik-e legalább Grecsó nevét. A válasz valahogy így kezdődött: ja, az egy
pesti, beképzelt.... Hiába, a helyzet nem lett jobb a
Pletykaanyu óta.)
Jacqueline Harpman: Orlanda (Minden, ami távolról is kapcsolódik Virginia Woolfhoz, jöhet.* A belga írónő először ad egy elfogadható értelmezést az Orlandóról. Szerinte a nemváltás tulajdonképpen a gyermekkor és a felnőttkor cezúráján történik. Azután még egyszer előveszi a történetet úgy, hogy a két különböző nemű rész egy időben él. A történet vége gyilkosság, mert ez, így ahogy van, elviselhetetlen.)
Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling (Nyilvánvaló volt, hogy Rowling nem fogja abbahagyni az írást a Harry Potter után. Az előző könyvét még nem olvastam, de ez a krimi jó folytatása a varázslóregényeknek. Mozgalmas és hihető a történet, jók a karakterek, olvastatja magát a könyv. Remélem, lesz folytatás, a nyomozó és segítőjének alakja erre utal. Megjelent magyarul is, éppen most. Olvasás közben még gondolkoztam, hogyan magyarítanám a címet, de a
Kakukkszó nekem nem adja vissza az eredetiben rejlő finom sejtetést.)
Joanna Trollope: Értelem és érzelem (Az
Austen project tavaly indult a nyilvánosság előtt, a terv pedig az, hogy Jane Austen hat regényét modern köntösben írják újra neves angol írók. Eddig kettő jelent meg angolul, és már magyarul is itt van az első. Egy pihenőnap elég volt az elolvasására, és színtiszta élvezetnek bizonyult. A történetet minden változtatás nélkül helyezte át az írónő a mi korunkba, és csak néhány helyen írt bele vulgárlélektani magyarázatokat, különösen a Ferrars-fiúk esetében, de ez nem nehezíti el a könyvet.)
*Egy éve megkeresett az
Alinea kiadó vezetője, hogy tudom-e, ki Mátyás Sándor örököse, mert újra kiadnák az ő fordításában
A világítótornyot. Hurrá. Nem tudtam, ki a jogtulajdonos, de nem telt két napba, hogy kiderítsem, és felvegyem vele a kapcsolatot, majd ezt az infót továbbadjam a kiadónak. A
könyv most megjelent, a kiadó elégedett a fogadtatásával, és nekem megköszönték a közreműködést. Szívesen.
Április elég zsúfoltra sikeredett két külföldi úttal, egy lakodalommal, a portfólió befejezésével, és végül az osztályom ballagásával. De most jöjjön pár nap pihenés.
