Pioneer Woman-ről írtam már többször.
Időről időre ránézek a blogjára, megpróbálommegnyerni a felajánlott
westerncsizmákat és egyebeket, és általában találok valami főznivalót.
Kedvelem, hogy mindenbe beleteszi azt, ami kell. Amennyire meg tudom ítélni, a
hozzávalói jó minőségűek, és az ételei nagyon hagyományosak. A vallomásos fejezetet általában csak
átfutom, mert sokszor elviselhetetlenül érzelgős, ugyanakkor a képeskönyvbe
való vidéki Amerikát hibátlanul hozza. Egy dolgot nem értek. Ki takarítja az
óriási házat és a Lodge-nak
nevezett másik palotát, ahol a tévéfelvételek történnek?
Csigát ő is gyakran süt, általában túl édes töltelékekkel, de az áfonyás nagyon megtetszett. Végre úgy éreztem, hogy az aranyáron vásárolt mélyhűtött áfonyát ebbe megéri beletenni.
Csigát ő is gyakran süt, általában túl édes töltelékekkel, de az áfonyás nagyon megtetszett. Végre úgy éreztem, hogy az aranyáron vásárolt mélyhűtött áfonyát ebbe megéri beletenni.
Áfonyás csiga (kb.
16 darab):
15 dkg finomlisztet és 15
dkg réteslisztet összekeverünk 1 teáskanál sóval és 5
dkg porcukorral. Reszelünk bele egy kevés citromhéjat.
2 dkg élesztőt felfuttatunk kb. fél dl tejben 2
kockacukorral 15 perc alatt. Az élesztős tejet 2
tojássárgával együtt a liszthez adjuk, és bedagasztjuk.
Hozzáadunk 7 dkg olvasztott vajat, és összesen kb. 2
dl tejjelpuha tésztává gyúrjuk. 1 órát kelni hagyjuk, átgyúrjuk és
kinyújtjuk, inkább hosszúkás alakúra. Megkenjük olvasztott vajjal,
beszórjuk porcukorral és reszelt citromhéjjal. Egyenletesen
elosztjuk rajta a felengedett és leszárított mélyhűtött áfonyát,
feltekerjük a szélesebb oldalán kezdve. 16 egyforma darabra vágjuk és
sütőppírral bélelt tepsibe rakjuk. A csigák oldalát megkenjük olvasztott
vajjal, és letakarva még 30 percet kelesztjük. 180 fokra előmelegített sütőben
sütjük. Kb. 10 dkg porcukrot összekeverünk kevés
tejjel, 1 citrom levével és maradék reszelt héjával és olvasztott vajjal.
Amikor a csigák megsültek azonnal rájuk kenjük a cukros keveréket.
Pioneer Woman persze a máz
többszörösét használta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése