Könyvek 2013. január

Az érettségi előtt álló angolos csoport tankönvében volt egy szöveg Gustav Klimtről. Megkérdeztem, ki hallotta már a nevét, persze senki. Következő órára bevittem egy albumot, mondtam pár szót arról, én mit gondolok róla, és körbeadtam a könyvet. Azt is mondtam, akit nem érdekel, nyugodtan továbbadhatja. Az első fiú ki sem nyitotta, de a lányok sokáig nézegették, minden kommentár nélkül.

Ed McBain: Amikor előtted pusztulnak (Ed McBain majdnem olyan termékeny volt, mint Agatha Christie, de a könyveinek  a minősége erősen hullámzó. Ez például egy kifejezetten gyenge darab, nem is krimi, csak egy 150 oldalon felskiccelt vázlat a nagyvárosi élet nehézségeiről, az emberi butaságról, és talán a bűn természetéről, de egyikről sincs olyan mondanivalója, ami megérné az erőfeszítést.)

Dan Symmons: Hyperion (Nagyon készültem erre a könyvre, de nem adta meg magát könnyen. Nem is biztos, hogy sikerült közel jutnom hozzá, hiszen ez egy torzó, egy ezeroldalas történet első fele, és az összes szál elvarratlan marad a végén. Az alapötlet a Canterbury mesék-ből érkezett. Hat zarándok utazik az Endymion bolygóra a titokzatos és félelmetes Shrike színe elé (akiről/amiről többet nem is tudunk meg a könyvben), és az utazás alatt elmesélik a történeteiket. Senki ne számítson a Bath-i asszonyság vaskos humorára. A történetek mind tragikusak. A hit, a szerelem, a szülői szeretet, az alkotó tehetség, és az elkötelezettség zsákutcáiról szólnak a történetek, és mindenki megoldást vár a Shrike-tól, még akkor is, ha a másik alternatíva a halál, amely egy nagyon távoli jövőben, amikor az emberiség meghódított minden távoli galaxist, még mindig csak elodázható, hibernálással, fénysebesség feletti utazással, de ugyanolyan kegyetlen és félelmetes maradt. Várom a folytatást, de gyűjtenem kell hozzá egy kis lelkierőt.)

Dennis Lehane: Hideg nyomon (Ezt a könyvet filmen láttam előbb. Ben Affleck saját öccsére osztotta a főszerepet, és bár Patrick Kenzie-t nem ilyen tejfelesszájúnak képzeltem el (és még filmen is irritál, mikor felnőtt emberek az otthonukon kívül tréningruhában mászkálnak), a feldolgozás erőteljes volt és kegyetlen. Ehhez képest a könyv kicsit bőbeszédű, és az a pici dramaturgiai változtatás, ami a főnyomozót gyerekét elvesztett apává tette, sokat erősített  a filmben a motiváció hitelességén. A könyv utolsó oldalán úgy hagyjuk ott az elrabolt és újra megtalált gyermeket, hogy nem törődöm anyja ugyanúgy semmibe veszi, mint korábban. Lehane állítólag visszatért később a már felnőtt lányhoz, aki csodamód ki tudott törni reménytelen környezetéből.)

Agatha Christie: Gyilkosvadászat (Ebből a könyvből már volt egy magyar és két angol nyelvű példányom, de ez is kellett, mert jól kézbe fogható, kívánatos kép van az elején, és egyáltalán. Ráadásul újrafordíttatta a kiadó, és kellő hírverést is csinált az ifjú titánnak, aki a nevéből ítélve a kiadó előző igazgatójának a leánya. (Ezen igazgató szabadította rá Tandori Dezsőt a Woolf-életműre annakidején.) Ezzel együtt nem sikerült rosszul, és a film, amit a fejemben lejátszottam olvasás közben, most egészen más volt, mint legutóbb.)

Kathryn Stockett: The Help (Megérne egy hosszabb bejegyzést, a filmmel együtt.)

Én már jobban vonzódom Klimt tájképeihez, mint agyonhájpolt portréihoz.