Könyvek 2013. február

Ez a sovány, törékeny egészségű férfi írta  Dr Jekyll és Mr Hyde történetét. Ő Robert Louis Stevenson, John Singer Sargent festményén.

P. D. James: Győz az igazság? (Angolul olvastam már több, mint tíz éve ezt a krimit. Legélénkebben a holttest képére emlékeztem. Valaki az ügyvédnő fejére tette a parókáját és leöntötte vérrel, de nem ő volt a gyilkos. Mint minden James-könyvben, a helyszínek élnek, a szereplők hús-vér emberek. A dúsgazdag ügyvédnő egy Vanessa Bell-képet akaszt fel a nappalijában, a gyanúsított újságlapokból készít montázst lebontásra ítélt otthona falára. Mindenkit ugyanaz az erő mozgat. Pénz és bosszú, csak valahogy minden rosszul sül el.)

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől/Családi sírbolt (Ezt a két könyvet E. beszélte rám, szerzett vele két kellemes délutánt, de nem többet. Az első kötetben egymásba szeret egy könyvtárosnő és egy iskolázatlan farmer. A vágy mindennél erősebb, ezért kezdetben alig is vesznek tudomást a műveltségi, viselkedési, társadalmi különbségekről, majd ráébrednek minderre, szakítanak, új kapcsolatokba kezdenek, és végül adnak egymásnak egy új esélyt. Az első kötet derűs optimizmusával szemben a másodikban az állattartásnak és a csecsemőgondozás robotjának a leírása egyáltalán nem felemelő. Három év alatt négy terhesség, három csecsemő gyerek az isten háta mögött mindenkinek sok lenne, hát még egy városi lánynak, akinek a férje nem tud segíteni, mert maga is túlterhelt, de nem is igazán akar részt venni a házi teendőkben. Amilyen krízishelyzetbe kerülhet egy fiatal pár, az itt mind előfordul, és mire végre az első gyerek kinő a pelenkából egyáltalán nem könnyebbülünk meg. Ez éppen ilyen nehéz lesz a következő 25 évben. Mindez Svédországban. És állandóan arról panaszkodik mindenki, hogy az élet nehéz, mert semmire nincs pénz.)

A. M. Homes: This book will save your life (Kellemes olvasmány, írtam már róla.)

John Scalzi: Vének háborúja (Anyukám egyik unokatestvére igazán sokra vitte. Komolyan. Most, nyolcvan felett is úgy tud megszólalni a társadalom problémáiról, hogy mindenki elfogadja, amit mond. A tágabb családdal mára teljesen megszakadtak a kapcsolatai, de már évtizedekkel ezelőtt is csak egy-egy családi temetésen találkoztunk vele. Gimnazista koromban egyszer beszédbe elegyedett velem, mi másról, könyvekről. Kiderült, hogy a fia, aki pár évvel idősebb volt nálam, annyira rajongott a sci-fi műfajért, hogy egyedül szerkesztett, kiadott és jórészt fordított egy iskolai tudományos-fantasztikus magazint, aminek egy évfolyamát elküldte nekem. Azt hiszem, nem is volt több. A vékony, dilettáns rajzocskákkal díszített füzetek azóta elkallódtak, de emlékszem, hogy a szövegek milyen erősek voltak. Akkor jöttem rá, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom egy új nézőpontot hoz be az irodalomba: a végsőkig vitt abszurditásét, ami lehetővé teszi, hogy jobban átélhessünk dolgokat. Tetszett a dolog, de azóta sem igen olvastam sci-fit, mostanáig. A múlt hónapban a Hyperion volt műsoron, most pedig ez a regény. A Vének háborújában az öregség, az élet vége kap más szempontot. Aki úgy gondolja, hetvenöt évesen beállhat katonának. Ha nem is sejtik, mi lesz velük addig, azt tudják, hogy a haláluk méltóságos lesz, áldozat valamiért, emberhez méltó. Már ez sem kevés, a többi pedig szinte csak kellemes meglepetés. A túlélés eszköze pedig itt is az intelligencia, az élni vágyás, és a bátorság. Talán még elveszettnek hitt dolgok is megkerülhetnek. Ehhez azonban el kell olvasni a folytatást is.)

John Le Carré: A zebra dala (Az írói termékenység nem mindig áldás. Le Carré esetében a remekművek között akadnak közepes, sőt gyenge regények is. Ez most éppen a közepesek közül való, és talán más hibája nincs is, mint hogy szűk helyen, szűk időben játszódik. Az átlagos. 2-300 oldalas könyv lényegében egy politikai tárgyalás leírása, az ehhez tartozó körítéssel, és a szükséges konspirációval. Még a figurák is jók, főleg a főhős köréhez tartozó obligát alakok: a karrierista feleség, a kőgazdag sajtómágnás. A feketék, akik egymással tárgyalnak a titkos szigeten nagyon mások, nagyon idegenek. Talán Le Carré jobban érti őket, ezért tudott ennyire belemerülni a közöttük zajló párbeszédbe.)

Carolyn Vaughan: First Ladies (Theodore Roosevelt elnök szülőházának ajándékboltjában vettem, féláron ezt a kiadványt. Nem könyv, mert hosszúkás kutyanyelvek összefűzve, amelyeknek a végén az éppen szóban forgó első hölgy arcának sziluettjét formázza a lap vége, míg a két oldalon a legfontosabb tudnivalók vannak az adott személyről. Épp arra jó, hogy lázasan, félkábán lapozgassuk, nyilván nem először. Egyik First Lady fel tudott nőni a szerephez, mások nem. Kedvencem az, aki gyámapjához ment feleségül már annak elnök korában, majd egy ciklust kihagyva visszakormányozta a családot a Fehér Házba. Kedvelem a két Roosevelt feleséget is. Edit, vetélytársának halála után kapott egy második lehetőséget, és jól élt vele. Eleanor viszont a végletekig frusztrált volt boldogtalan házassága miatt, majd sikeresen szublimálta ezeket az energiákat a világ javára. Én biztosan az első változatot kérném, ha lehet.)

Agatha Christie: A Bertram szálló (Emlékszem, első olvasásra nem tetszett. A filmváltozatot sem élveztem. Most is csak szenvedtem az első száz oldalon. Utána hirtelen beindult a dolog, és csak a kétszázadik oldalon kaptam fel a fejem. Hoppá, eddig kellett várni a gyilkosságra. Mindez olyan jól elő volt készítve, hogy a nyomozáshoz csak a maradék pár tíz oldal kellett. Zseniális.)

Alison Light: Mrs Woolf and the Servants (A szerző anyja is szolgálólány volt, ezért érzett nagy késztetést arra, hogy Virginia Woolf és alkalmazottai viszonyát feltárja. A Nellie nevű szakácsnő különösen sokat szerepel Woolf naplójában, de Light előásott még egy másik szakácsnőt a korábbi évekből, és egy házvezetőnőt, aki Virginia halála után is Leonard alkalmazásában maradt. Ez a cseléd-téma eléggé reflektorfényben van mostanában, különösen a Downton Abbey sikere kapcsán. A szerző borzadva említi, hogy míg elképzelhetetlen volt, hogy Woolf szülei  gyújtsanak be, Woolfék ezt néha maguk is megtették, sőt időnként főztek is. Igen, mert más anyagi körülmények között éltek. Vajon a mai kőgazdagok mit végeznek maguk a háztartásban? Gyanítom, hogy semmit. Szerintem nem ördögtől való más emberek életét kényelmesebbé tenni fizetség fejében (mint a szerző beállítja), Nellie Boxall pedig tényleg egy elviselhetetlen perszóna lehetett. Még Alison Light dagályos stílusával leírva is.)

Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság (Rákaptam a Miss Marple feldolgozásokra, amelyek olyan bájosan elferdítik az eredeti történetet, hogy muszáj utána az eredetit kézbe venni. Az első angolul olvasott Christie-m volt, hibátlan darab.)

Talán mégis lesz tavasz.