2014. február 18., kedd

Dina vagyok

Hosszú évekig mellettem ült a tanáriban. Frissen végzettként került hozzánk, és negyven elmúlt, mikor elhagyta a pályát. A két gyerekkel otthon töltött időt leszámítva közelről tudtam követni viharzó magánéletét, két házasságát, két válását. A munkahely volt a legbiztosabb pont az életében. Férjei és barátai nyomában ide-oda költözött, néha olyan távolságokról járt dolgozni, ami neki is, és a munkának is sok volt, majd amikor pályát változtatott, megint költözött. Egy vasárnapi kávézást leszámítva azóta nem találkoztunk. Legutóbb autóból láttam a szomszéd városban, egy férfi oldalán, azután hallottam, hogy még messzebb költözött. Így visszatekintve nem meglepő, hogy a Dina vagyok című film annyira elvarázsolta. A házilag készült felvételt mindenkinek kölcsönadta, aki hajlandó volt megnézni, majd egy gyanútlan férj felvett rá valami mást. Veszteségként élte meg. Egy internetes rendeléskor felfigyeltem arra, hogy a film dvd-n is kapható, és felajánlottam, hogy megrendelem neki. Gondolom, azóta megnézte néhányszor a  norvég lány történetét. Most pedig el is olvashatja Herbjorg Wassmo regényét.

























Elolvastam én is, és talán jobban megértem, mi varázsolta el annyira ebben a történetben. Külsőleg a leengedett loboncos fekete haja hasonlított csak Dinára, de belsőleg bizonyára áhította, vagy át is élte azt a szabadságot, ami Dinát irányította. Olyan trauma biztosan nem volt az életében, mint Dinának, pedig ez a bizonyos szabadság innen származott. Az 1800-as évek első felében Norvégia északi részén a négy-ötéves kislány a mosólúgos üstöt valahogy megbillenti. A lúg útjában az anyja áll, aki szörnyű halált hal, és ettől kezdve Dinának mindegy, úgyis pokolra jut. Nem fél kipróbálni a férfiak számára engedélyezett szenvedélyeket, az italt, a dohányzást. Majd a szexualitást is természetesen éli meg olyan értelemben, hogy ha szüksége van rá, elveszi. Három férfi válik a rabjává, míg sikerül érzelmileg kötődnie valakihez, de ez a féktelenség a szó szoros értelmében pusztító. Megöli vagy öngyilkosságba taszítja azokat, akik Dina útjában vannak. Végül a kör visszaér önmagába és Dina nemcsak az anyja, hanem az egyetlen gyermeke halálának is az okozója lesz.

Ezt a történetet csak úgy lehet elmesélni, mintha valami ótestamentumi átok alatt történne a sok szerencsétlenség. Minden fejezet elején az Ótestamentum könyveiből találunk idézeteket, és az egyetlen könyv, amely Dina kezében megfordul, az anyja bibliája, amelyet mindig az Ószövetségnél nyit ki. A fontosabb szereplők nevei is ezt visszhangozzák. A Dina nem norvég név, hanem Jákob egyetlen lányának neve, akit kivetett magából a törzs, mert nemi erőszak áldozata lett. A könyvbeli Dina is egy olyan tett miatt bűnhődik, amely nem szándékosan történt. Férjét Jacobnak hívják, és bár kapcsolatuk szexuálisan túlfűtött, a nála jóval idősebb férfiban Dina azt az apát keresi, aki anyja halála után eltaszította magától. A fia neve Benjámin, mint Jákob kedvencéé, de ő az apja halála után született, és inkább testvéri, mint anyai érzéseket vált ki Dinából. A zord sarkköri táj és éghajlat már magában elég baljóssá teszi a hátteret, de ehhez járul még egyfajta mágikus realizmus, amelyben Dina az anyjával beszélget, aki aszerint tűnik fel és el, amilyen mértékben Dina indulatai túlcsordulnak. Ugyanúgy az elüszkösödött lábú Jacob is valódi szag és látvány Dina számára, amikor vágyainak enged.

Nem éreztem ezt a történetet magaménak. Nemcsak azért, mert túlzó az érzelmek és ösztönök ábrázolását illetően, hanem inkább valami realizmust kérnék rajta számon. Az adott kor és társadalom olyan leírását, ami megfelel a normáknak, amelyek akkor elfogadottak voltak. Semmilyen indokkal sem nézte volna el Dina viselkedését egy olyan zárt közösség, amelyben ő élt, mert a devianciái a közösség létét veszélyeztették volna. Ezért a könyv példabeszéddé válik, ami nem igazán érintett meg, mert arról szól, milyen az, ha szabadon engedjük az ösztöneinket, és nem tűrjük csendben, hogy így is, úgy is uralkodjanak rajtunk.

A Scolar kiadó friss könyve, élvezetes fordításban.

1 megjegyzés:

  1. Én a filmet láttam csak, megrázó egy történet, az egész baljós, sötét, örültem amikor vége lett, igazad van a realitását illetően, az abszolút nincs meg, lehet, hogy vannak ilyen emberek a világban akik csak az ösztöneiknek élnek, sehol semmi korlát, fék, de azért lássuk be nem ez a jellemző, valahogy mindenki szocializálódik ami együtt jár bizonyos fokú elvártsággal, tehát nem vagyunk állatok.
    A könyvet el nem olvasnám semmi pénzért, holott mindig jobban szeretem elsőre a könyvet és csak utána a filmet.Szóval nekem sem tetszett, inkább megbénított, de jellemző a történetre, hogy legalább 5 éve láttam a filmet, ha nem régebben és még most is az eszembe jut olykor, azonnal tudtam, hogy erről írsz, ahogy megláttam a címet nálad.

    VálaszTörlés