2015. április 3., péntek

Sokoldalú magyar író

Merel dícsérte a Fehér királyt, beleolvastam én is. Nem sokkal később láttam egy portréfilmet a feleségről, aki gyönyörű, extrovertált, és persze ő is tehetséges, mint a nap. Engem mégis az enyhén beszédhibás, introvertált óriáscsecsemőre emlékeztető, pár percre megjelenő Dragomán György nyűgözött le. Kiderült, remek honlapja van mindkettőjüknek, rajtuk mindenféle olvasnivaló. Ha azt mondom, hogy utálom a novellákat (mire belemelegszik az ember, vége van), akkor nem kis jelentőségű, hogy minden tárcát és kis írást elolvasok tőle, még a Good Foodban, és  Stahl magazinban is. Nem véletlen, hogy ezekbe is ír, hiszen remekül főz. Állítólag ennek révén még a Ridikül című műsorban is szerepelt.

Az ételt, amiről szó van, ettem már Finnországban. Az az egyszerű házi kaja, amit az éttermek nem nagyon tartanak. Arra gondoltam, könnyű reprodukáln, de minidg halasztódott. A másfél éve fiatalon meghalt Várady Eszter blogján a legnépszerűbb bejegyzés volt, de Dragomán György receptjének ovasása után nem lehetett tovább halogatni az elkészítését.

Finn lazacleves (2 személyre):




















1 kisebb fej vöröshagymát felaprítunk és 1 dkg vaj és 1 evőkanál olívaolaj keverékén kevés sóval megpárolunk. Hozzáadunk  2 közepes méretű meghámozott és apró kockákra vágott krumplit. Sózzuk, borsozzuk és a hagymán pár percig pirítjuk. Most tegyük hozzá a kaprot (szárazat vagy frisset) és engedjük fel annyi vízzel, hogy a krumplit ujjnyival ellepje. Lefedve főzzük, míg a krumpli megpuhul. Adunk hozzá kb. fél dl tejszínt és beleteszünk 20 dkg kockára vágott friss lazacot. Éppen csak felforraljuk, majd lefedve 5 percig állni hagyjuk. Tálaláskor még lehet szórni kaprot a tetejére, vagy meg is lehet citromozni. Vajas rozskenyér jár hozzá.

Nagypénteki ebéd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése