2014. július 5., szombat

Tabbouleh

Franciaországban  vettem egyszer vacsorára. A saláták között volt minden élelmiszerboltban, kisebb és nagyobb adagokban. Ízlett, és mint az olajbogyós kencénél, lementettem a  címkét reprodukálás céljából. Végül mustárt és ecetet nem tettem bele. Nekem ez inkább egytálétel, bár hidegen is élvezhető. És persze nekem inkább csípős.

Taboulleh (4 adag):





















Apróra vágunk 1 közepes fej vöröshagymát és megpároljuk olívaolajon. Kicsit megsózzuk. Hozzáadunk 1 gerezd felaprított fokhagymát, majd 2 mokkáskanál kurkumát és 2 mokkáskanál koriandermag-római kömény keveréket mozsárban összetörve. Beleteszünk 2 szál répát apró kockákra vágva és fél rúd fahéjat egészben. Sózzuk, borsozzuk.  Lefedve 10-15 percig pároljuk. Közben hasonló méretű kockákra vágunk 1 padlizsánt és besózzuk. Hasonlóan felvágunk 1cukkinit és 2 kápia paprikát. A padlizsánt leöblíjük, és a háromféle zöldséget a répához adjuk. Pár karika csípős paprikát és 1 teáskanál harissát adunk még hozzá, és nagyobb lángon inkább pirítjuk, mint főzzük. Ha kész, citromlevet és sok apróra vágott zöldpetrezselymet adunk hozzá. 10 dkg bulgurt kétszeres mennyiségű sós vízben kifőzünk, és a zöldségragu felét belekeverjük. A másik felét eltesszük későbbre.

Vizet nem tettem hozzá. Végig arra gondoltam, hogy a Szaharában a beduinok biztosan nem pazarolnák erre a vizet.

3 megjegyzés:

  1. Libanonban és környékén csak a bulgur, hagymakockák, paradicsomkockák, rengeteg petrezselyem apróra, olívaolaj, só és bors és kevés citromlé a tabbouleh összetevői, semmi más.

    VálaszTörlés
  2. Irodalmaztam is egy kicsit, és én is azt találtam, amit te írsz, de ez a konkrét taboulleh ezekből állt, és mondom, mindenütt ott volt, vagyis népszerű, eszik, vásárolják. Dél-Franciaországban.

    VálaszTörlés
  3. Persze, ahány ország annyi variáció van, egész biztosan, és finom is mindenhogyan, én csak el akartam mesélni, hogy a közel keleten meg így eszik.

    VálaszTörlés