2014. július 16., szerda

Főzelékek feltéttel

Én szeretem a főzelékeket, akárhogy is van. Itt vagy a feltét, vagy a főzelék újdonság.

Paradicsomos babfőzelék árpagyönggyel (4 személyre):





















10 dkg árpagyöngyöt fölteszünk sós, zöldségleves kockával ízesített vízben. Hozzáadunk 1 doboz leöblített vörösbabkonzervet. Addig főzzük, míg az árpagyöngy megpuhul. Vöröshagymás rántást készítünk, amit 1 doboz aprított paradicsommal engedünk föl. Hozzáadjuk a babhoz, ízesítjük, amivel még kell, teszünk bele zöldpetrezselymet és 1 szem cukrot, vagy édesítőszert. Jól kiforraljuk. Feltétje a csicseriborsós-lencsés gombóc bő olajban frissen kisütve.

Hagymás zöldbab (2 személyre feltét):




















Kb. 10 dkg zöldbabnak csak a szára felőli végét csípjük le. Egy kb. 2 cm-es darab füstölt kolbászt fél centis darabokra vágunk, és kevés olajban kisütünk. 1 fej vöröshagymát karikára vágunk és a kolbász mellett inkább pirítjuk, mint dínszteljük, kicsit megsózzuk. Hozzáadjuk a zöldbabot, kevés vizet. Sózzuk, borsozzuk, és puhára főzzük. Majdnem teljesen párologjon el a leve.


Zöldséges hamburger (7-8 darabhoz, nyersen lefagyasztható):




















12 dkg zabpelyhet langyos vízbe áztatunk 3 percre. 1 evőkanál olívaolajon megdinsztelünk 1 fej apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, 1 lereszelt répát, és 2-3 dkg zellerkockát. Sózzzuk, borsozzuk, majd hagyjuk kihűlni. A zabpelyhet kinyomkodjuk, a zöldségekhez adjuk 1 doboz leöblített vörösbabbal együtt, amit egy kicsit összetörünk. Ízesítjük még mustárral, citromlével és oreganóval, sóval, borssal. annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy összeálljon, és jól formázható legyen. Kb. 1 dkg-os gombócokat formálunk belőle, amiket ellapítva forró olajban kisütünk.

Bede Anna receptje, bab-zab burger néven. Legközelebb kevesebb zabpelyhet és több babot fogok beletenni és a fűszerezést más irányba viszem, majd látom. De ez nem most lesz, mert még hat darab van mélyhűtve, sütőpapír között, hogy egyenként elő lehessen venni.















Ez pedig egy lábselfie, Anna és Saját levében nyomában. 

1 megjegyzés: