2021. szeptember 29., szerda

A Föld körül 5.

 

Indiába hajózom










A Sutherland volt a következő hajó, amelyen szolgáltam. Hadnagyként már inast is tarthattam, ami az első időben inkább teher volt, nem pedig a kényelmemet szolgálta. Elég nehéz volt megértetni a próbálkozókkal, hogy a lágy tojásnak négy percig kell főnie, és nem ötig, vagy hatig. A fürdővízbe merített hőmérő sem csupán dísz, vagy játék, hanem műszer, amelynek éppen annyit kell mutatnia, amennyit előírok, és nem tíz fokkal többet, vagy kevesebbet. A pontosságra vonatkozó elvárásaimat könnyű volt a hajón teljesíteni, de még ezzel kapcsolatban is sokszor kellett a kikötőkben kényszerűen egymást váltó embereket emlékeztetni az elvárásaimra.

Mindezek a kellemetlenségek nem homályosították el a várakozásaimat India felé hajózva. A hatalmas félsziget, amelyet szubkontinensnek is neveznek a földrajztudósok, a brit Korona fennhatósága alatt állt, már több, mint tíz éve. De előtte megcsodálhattam a modern tudomány és technika legnagyobb csodáját, a Szuezi-csatornát. A sivatagba vágott vízi országút végtelenül széles volt, a hajónk mellett kényelmesen elhaladt a szembejövő vízi jármű, miközben figyelhettük a part menti élet változatosságát. Sivatag váltotta az oázisokat, és teveháton ülő burnuszos beduinok kísérték az utunkat.

A Sutherland  különböző feladatokat teljesített az Indiai óceánon, és a brit fennhatóság alatt álló kikötőkben. Az 1857-es szipojlázadás után a Brit Kelet-Indiai Társaság jogai átszálltak a Koronára, és ez a Királyi Tengerészetnek is komoly feladatokat adott. Láttam a gazdagságot, a maharadzsák kezében, és az egyre szaporodó javakat a Rádzs, az indiai gyarmatot irányító tisztviselők tevékenysége, és a Korona  befektetéseinek eredményeképpen. Épült a szubkontinenst átszelő vasútvonal, amely a Szuezi-csatornához hasonlóan jelentősen lerövidítette a Távol-keletre vezető utat. Láttam ugyanakkor, hogy ez nem mindenki számára jelentett egyetemes jót. Például időről időre felütötte a fejét az éhínség, amelyek megelőzésében és megoldásában nem volt mindig eredményes az intézményrendszer, köszönhetően a tisztviselők és a helyi uralkodók közötti ellentmondásos viszonynak. Nagy előrelépés volt, amikor Lord Bentinck, India kormányzója betiltotta a satit, az indiai feleségek rituális öngyilkosságát férjük halotti máglyáján. De ez a barbár és pogány hagyomány még egy ideig tovább élt, és csak Napier kormányzó tevékenysége nyomán sikerült majdnem teljesen eltörölni. Azt hallottam már akkor is, hogy egyes eldugott vidékeken még gyakorolják titokban  a tiltott rítust, és ez irtózással töltött el. Ez az irtózás és felháborodás vezetett azután életem egyik legkockázatosabb cselekedetéhez, miközben tanúja voltam egy elkábított fiatal nő erőszakos máglyára hurcolásának. De ez jóval később történt, és az életemre sorsfordító hatással volt, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy végletes kockázatot csak végletes cél érdekében érdemes vállalni. Igaz, abban az esetben a végső cél még nem látszott, de visszanézve egyértelmű, hogy ennek a kockázatos cselekedetnek köszönhetem a családomat, feleségemet, és gyermekeimet.

De térjünk vissza indiai szolgálatomhoz. A Sutherlanden és az indiai kikötők angol kolóniáiban gyakran találkoztam magas rangú tisztviselőkkel és az arisztokrácia képviselőivel, és mindig megcsodáltam makulátlan öltözéküket, finom modorukat, kifinomult életmódjukat. Erős szándék élt bennem, hogy egy napon közéjük tartozzam. Ezt a vágyat talán már a Mirandával való barátságom napjai óta dédelgettem magamban, titokban arra vágyva, hogy elegáns úrként méltó legyek hozzá. Nem feltétlenül férjként, hanem egyenrangú félként, akit nem lehet megvetni a származása, vagy iskolázatlan beszéde miatt. Később Miranda alakja elkopott az emlékeimben, és amikor a terveimen gondolkodtam, már nem a neki való megfelelés, hanem egyértelműen a társadalmi emelkedés volt a célom.  A kártyanyereségeimet, és a zsoldom nagy részét a kikötőkben nyílt angol bankfiókokban helyeztem el, különösen előnyben részesítve a Baring fivérek intézményét, amelynek megbízhatóságát mindenki dicsérte, aki kapcsolatba került velük.

Egy idő után azonban beláttam, hogy bármilyen jó is a kártyaszerencsém, a Királyi Tengerészetnél nem fogok meggazdagodni, ezért tervezni kezdtem, hogy jövedelmezőbb beosztást keresek a kereskedelmi hajózás területén. Azt még megvártam, hogy korvettkapitányi előléptetésem megérkezzen, majd kérvényeztem nyugdíjazásomat. Tizenöt évet töltöttem a Királyi Tengerészetnél, és az ez után kapott nyugdíjamat teljes egészében befektetésekre tudtam ettől kezdve fordítani. Minden  pénzemet a calcuttai Barings fiókba  utaltattam, majd ezt a pénzt egy olyan londoni befektetési számlán helyeztem el, amely a jövőmet volt megalapozandó. Ennek érdekében, egyelőre csak a bankszámla tulajdonosaként, elhagytam a pórias William nevet, és a bankfiókban Phileas Foggként jelentkeztem be. Hogy hol hallottam ezt a fellengzős és ritka nevet, magam sem tudom, de biztos voltam benne, hogy egy vagyonos úriembernek csakis ilyet viselhet.

1. rész        2. rész        3. rész        4. rész


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése