Új életem Londonban
Az
Oriole
Plymouthban kötött ki. Búcsút vettem a matróztársaimtól, akikkel megosztottam a
legénységi függőágyakat, az egyszerű ételt, és a nehéz munkát. Vonattal
Londonba utaztam. Elkezdődött életem új szakasza. William Fogg megszűnt
létezni, a helyén Phileas Fogg tűnt fel, és mindent meg akartam tenni azért,
hogy az ő élete alapjában különbözzön elődje életétől. Ehhez megvoltak a
lehetőségeim, de nem akartam elkapkodni a dolgot. Egy viszonylag egyszerű
hotelben szálltam meg a Piccadilly közelében.
Érdeklődtem,
hol készíttethetnék igazán elegáns és jó minőségű öltözéket, és a hotel portása
kicsit bizalmatlanul, de a Saville Row-ra irányított. Úgy vettem észre, nem
nézi ki belőlem, hogy megbírok az ottani árakkal, és talán arra számított, hogy
megszégyenülve térek vissza. Nem tudhatta, hogy engem meglepetés már nem
érhetett. Pénzem a fényűző élethez szükségesnél több volt, és épp eleget tudtam
arról, hogy milyen is egy gazdag ember viselkedése. Tudtam milyen képet akarok
magamról mutatni: mindegy honnan szereztem, sok pénzem van, és ezzel azt
teszek, amit akarok. A célzatos kérdésekre nem válaszoltam, de azt sejtetni
engedtem, hogy a több rend elegáns öltönyt lesz hová fölvennem. Azt is
megjegyeztem, méretvétel közben, hogy eddig nem találtam magamnak megfelelő
házat Londonban. Elsoroltam az igényeimet, amelyek nem voltak szerények, de egyértelmű volt,
hogy a magamfajta úriembernek komoly elvárásai vannak. A szabóság vezetője
ajánlott néhány ügynökséget, de arra is felhívta a figyelmemet, hogy az utca
elején a hetes számú ház régóta kiadó. Elegáns a környék, a ház nagy és tágas, igényesen
berendezve. A házban halt meg Sheridan, a híres angol szónok, igaz, azóta több
bérlője is volt. A ház előtt sétáltam vissza a fogadóba. Impozáns, ötemeletes épület
volt, a hatodikhoz az alagsori konyhába vezetett le a bejárat mellett egy
lépcső. A hátsó kertben sokféle növény burjánzott. Az a fajta angol kert volt,
ami látszólag elvadult, mégis pontos tervezőmunka alapján alakult ki. Két
erkély is volt a házon. Úgy véltem, hogy az első emeleti kőpárkányos nagyobbik
a fogadószobából nyílik, míg a fölötte lévő szinten a fő hálószobába vezethetett
a kisebb, vasrácsos erkély. Elegáns volt maga a ház is, minden tervemnek
megfelelt. Másnap felkerestem a szabó által említett ügynökségeket, és a
másodiknál, hosszas válogatás után megállapodtam a Saville Row-i ház mellett,
ahová a következő hónapban be is tudtam költözni. Addigra elkészültek az
öltönyeim, amelyeket már az új lakcímemre küldettem. Rendeltem még cipőket,
fehérneműt, különböző kalapokat, és olyasmit is, ami még sohasem volt a
birtokomban: több sétapálcát. Szerény szállásomat minden különösebb ceremónia
nélkül hagytam el. Mikor a számla rendezésekor megkérdezték a címemet, ahová a
postámat utánam tudják küldeni, röviden csak annyit feleltem: nem kívánom
megadni. Nem mintha egyetlen levelet is kaptam volna a hotelben töltött hetek
alatt, és nem számítottam arra, hogy akár egyetlenegyet is fogok kapni új, divatos
címemre. És ez így volt jól.
Már
beköltözésem másnapján a Baring testvérek bankházába hajtattam bérkocsin.
Gondosan kiválasztottam a délelőtti alkalomhoz való öltözetet, a hozzávaló kalapot,
és sétapálcát. Ahogy megmondtam a nevem, és a bankigazgatót kérettem, a portás
nem látszott különösebben megrendülni, de ahogy kijött az igazgató irodájából,
már sokkal mélyebben hajolt meg, és nagyságos úrnak szólított. A
tanácsteremben, ahová bevezettek, hamarosan megjelent az egyik Baring fivér, és
nagy lelkesen szorongatta a kezemet. A calcuttai és San Franciscói fiókokból
nyilván megérkeztek már azok az átutalások, amelyeket ott rendeltem meg a bank
pénztáraiba befizetett összegek alapján, és amelyek biztosították nekem, hogy a
londoni központi fiókban bármekkora összeget felvehettem látra, pusztán a nevem
bemondásával.
Miután
megbeszéltük a rendszeres kiadások, a készpénzforgalom, és a befektetések ügyét,
kéréssel fordultam Baring úrhoz. Mivel agglegény vagyok, nem akarok nagy
háztartást vezetni, személyi szolgálatomra elég lesz egy inas, de az
étkezéseket, és a társasági érintkezést szívesen bonyolítanám egy patinás
klubban. Tudna-e Baring úr javasolni ilyet, és amennyiben igen, lenne-e ajánlóm
a tagfelvételkor? Baring úr nem habozott, és a Reform Clubot ajánlotta, ami
ráadásul sétatávolságra volt új otthonomtól. Mire a klub tagfelvételi
értesítése megérkezett, már alkalmaztam is egy inast. James Forster jó
ajánlólevelekkel rendelkezett, de jó néhány hónapba telt, mire sikerült
maradéktalan megelégedésemre végeznie a munkáját. Elvártam tőle, hogy minden
személyem körüli teendőt ugyanabban az időben, ugyanúgy végezzen, beleértve a
reggeli tea felszolgálását, a lágy tojás főzési idejét, és a fürdővíz hőfokát
is.
Végül
kialakult a napirendem. A reggeli elfogyasztása és a 84 Fahrenheit fokos fürdő után felöltöztem,
elsétáltam a Reform Clubba, ahol mindig ugyanabban az időben, ugyanannál az
asztalnál ebédeltem és vacsoráztam egyedül. Az étkezések előtt és után újságot
olvastam, és whisteztem. Mindig én nyertem, de a nyereségre nem volt már
szükségem. Ezt a pénzt jótékonyságra fordítottam. A kártya most is
szórakoztatott, a társalgás kevésbé, kivéve, amikor utazásról, vagy távoli
tájakról volt szó. Éjfélkor értem haza, és másnap minden kezdődött elölről.
Végtelenül
untam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése