Kockázatot vállalok
A
fürdővíz lett a megmentőm.
Miközben
reggelenként felkeltem, megettem a négy perces lágy tojást, megfürödtem a 84
Fahrenheit fokos vízben, felvettem kifogástalan szabású öltönyömet,
sétapálcámmal elsétáltam a Reform Clubba, ahol vagy egyedül üldögéltem, vagy
ostoba beszélgetéseket folytattam ostoba emberekkel, akik ki sem dugták az
orrukat Londonból egész életükben, egyfolytában azon gondolkodtam, mi az, amit
annyira hiányolok. Nem jöttem rá. Ma már tudom, amikor itt van velem a
feleségem, a gyermekeim, és van egy barátom, akivel vannak olyan közös
élményeink, amikor egymásra támaszkodtunk, segítettük egymást, és tudjuk, hogy
bármikor újra számíthatunk egymásra. Körbe kellett száguldanom a Földet hetvenkilenc nap alatt, hogy rájöjjek, mit is
hiányolok valójában. Egy habókos képzeletű francia, akinek a könyveiben főleg
holdutazásról és tenger alatti városokról esik szó, megírta ennek a hetvenkilenc napnak a
történetét, ráadásul a nyolcvanadikét is, de hogy valójában mi vezetett ide,
arról fogalma sincs.
Már
régóta tudtam, hogy nem áll meg a Föld forgása, ha a fürdővíz pár fokkal
hidegebb, vagy melegebb az általam előírtnál. Mégis, azon a reggelen,
amikor a hőmérő 86 Fahrenheit fokot
mutatott 84 helyett, azonnal elzavartam James Forstert. Az új inas fél
tizenkettőkor érkezett. Kalandos életű francia volt, aki meg akart kicsit
állapodni, és én, akiről azt mondták, legalábbis mióta a Saville Row-n laktam
Phileas Fogg néven, hogy a legrendszeresebb és legotthonülőbb ember vagyok az
Egyesült Királyságban, az ideális gazdának tűnhettem a számára. Nagyobbat nem
is tévedhetett volna.
Miután
Passepartout-t elláttam a megfelelő instrukciókkal, elindultam a Reform Clubba.
Elfogyasztottam szokásos ebédemet (hal readingi mártással, marhasült, ribizlis
lepény, sajt), kiolvastam a szokásos újságokat (Times, Standard, Morning
Chronicle), megvacsoráztam (ugyanazt ettem, mint délben, csak a halhoz Royal British
szószt fogyasztottam), és leültem whistezni a szokásos partnereimmel. Miközben
húsz guinea-t nyertem az este folyamán, a kártya melletti beszélgetés az Angol
Bankban történt ötvenötezer fontos bankrablásról arra terelődött, hogy a Föld
összezsugorodott. Tizedannyi idő alatt körülutazhatjuk, mint száz éve. A
Morning Chronicle nyolcvan napra becsülte azt az időtartamot, amely alatt
vonaton és gőzhajón körbe lehet utazni a Földet. Én állítottam, hogy még ennél
kevesebb alatt is lehetséges ez, de Andrew Stuart ragaszkodott ahhoz, hogy lehetetlen. Végül fogadást ajánlott nekem, nem kis összegben. Ha nyerek,
megduplázom a vagyonom, ha veszítek, mindenem odalesz.
Biztos
voltam benne, hogy a szükséges kockázatvállalást is beleszámítva csak rajtam
múlik, hogy sikeres legyen az utam. Lejátszottam a partit, hazamentem a Saville
Row-ra, ahol a megrökönyödött Passepartout-val becsomagoltattam a
legszükségesebb holmikat egyetlen táskába, jómagam pedig pénzt vettem magamhoz.
A vonatunk nyolc óra negyvenötkor indult, még kényelmesen elértük.
Föld
körüli kalandjaim Verne úr könyvében olvashatóak. Most legyen elég annyi
befejezésképpen, hogy más emberként tértem vissza Londonba hetvenkilenc nap
múlva. Ezt a feleségemnek, Aoudának, és Passepartout barátomnak köszönhetem.
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése